Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Goldman Sachs: kedden MNB-kamatemelés, a továbbiak az IMF-tárgyalásoktól függnek
Fél százalékpontos kamatemelés a legvalószínűbb döntés az MNB monetáris tanácsának keddi ülésén, a további kamatpálya pedig attól függ, hogy miként alakulnak a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) - jósolták az elemzők.
A Goldman Sachs (GS) keddre várt fél százalékpontos kamatemelést a múlt havihoz "nagyon hasonló" tényezők vezérlik: a monetáris tanács igyekszik enyhíteni a forintra nehezedő nyomást és csökkenteni a tőkekiáramlás kockázatát.
Míg azonban novemberben ezeket a kockázatokat a szuverén adósosztályzati leminősítés erősítette, most a legjelentősebb kockázati tényező az előzetes IMF/EU-konzultációk félbeszakadása.
Az elemzők kamattartást várnak a monetáris tanács jövő heti ülésén
Shearing: MNB kamatemelés és 320 forintos euró jöhet
BofA: konvergenciaprogram révén 3 százalék alatt lehet a hiány
Karvalits: óvatos monetáris politika kell az IMF-tárgyalások alatt
A magas infláció ellenére sem várható kamatemelés a londoniak szerint
Király Júlia kamatot emelt volna
Mindemellett az infláció is gyorsul a gyenge forint és a magas nyersanyagárak miatt, ráadásul a januári áfa-emelés még további felhajtóerőt ad a drágulási ütemnek, és bár a "nagyon lanyha" belső kereslet enyhíteni fogja az átszűrődő hatást maginflációs szinten, az inflációs nyomást a minimálbérek jelentős emelése fenn fogja tartani.
A GS elemzői közölték, hogy mindezek alapján 2012 végére 5,7 százalékos éves inflációt várnak Magyarországon.
A ház szerint ebben a helyzetben az MNB-nek nagyon szűk mozgástere maradt, azzal együtt is, hogy a magyar gazdaság növekedési üteme jövőre - az euróövezeti lassulás miatt - minden bizonnyal visszaesik.
A Goldman Sachs közgazdászai szerint a monetáris tanács előtt két lehetőség áll: változatlanul hagyja az alapkamatot, és ezzel további forintgyengülést kockáztat, vagy emel, és ezzel támogatja a forintot, de a hitelköltségek növekedése árán. A jelenlegi helyzetben azonban, amelyben a hitelkereslet egyébként is korlátozott, és a bankok sem hajlandók hitelkihelyezésre a végtörlesztési programból eredő veszteségeik miatt, a monetáris tanács valószínűsíthetően inkább a kamatemelésre voksol - jósolták a GS londoni elemzői.
A továbbiakkal kapcsolatban, hogy mivel várakozásuk szerint az euróövezeti helyzet nem fog egyhamar stabilizálódni, és "az IMF/EU-tárgyalások sem ígérkeznek simának" - még azután sem, hogy a kormány kiveszi a jegybanktörvényből a legvitatottabb elemeket -, az MNB valószínűleg folytatja a kamatemeléseket. A GS elemzői a keddre várt 0,50 százalékpontos kamatemelés után még további 1,00 százalékpontos emelésre számítanak, amivel a jelenlegi ciklusban végrehajtott kumulatív szigorítás mértéke elérné a 2,00 százalékpontot.
A ház szerint azonban ha az euróövezeti helyzetben "valamivel tisztábban" lehet majd látni, és megszületik az IMF/EU-megállapodás, akkor az MNB 2012 végéig visszafordíthatja ezeket a kamatemeléseket. Ha viszont erősödik a forintra nehezedő nyomás, és az IMF/EU-megállapodás esetleges elmaradása nyomán "problémák" támadnak a külső finanszírozásban, a magyar jegybank még agresszívabb kamatemelésekre kényszerülhet.
A JP Morgan szerint a legutóbbi adatok szerint az éves magyar infláció jelenleg 0,4 százalékponttal jár az MNB szeptemberi inflációs prognózisában szereplő pálya fölött, és 1,3 százalékponttal haladja meg a célszintet. A ház szakértői ennek alapján azt jósolták, hogy a magyar jegybank az új inflációs előrejelzésben "jelentősen" felfelé módosítja prognózisát.
A JP Morgan közgazdászainak saját becslése az, hogy a jövő évi átlagos infláció 5 százalék körül lesz. A cég elemzői szerint jóllehet 2013-ban - a belépő bázishatások miatt - várható az infláció lassulása, a jelenlegi forintárfolyamok mellett azonban "egyre nagyobb kihívásnak tűnik" a 3 százalékos inflációs cél elérése. A ház 2013-ra 3,5 százalékos átlagos inflációt vár.
Ebben a helyzetben a JP Morgan londoni elemzői azt valószínűsítik, hogy az MNB addig folytatja a kamatemelést, amíg a forint be nem áll egy erősebb szintre.
A cég szerint inflációs szempontból a mostaninál "ideálisabb" lenne a 280-290 forintos euróárfolyam.
A keddi monetáris tanácsi ülésre a JP Morgan elemzői alapesetben 0,50 százalékpontos kamatemelést jósoltak, megjegyezve ugyanakkor, hogy van esély egy kompromisszumos, 0,25 százalékpontos emelésre is.
A JP Morgan közgazdászai is úgy vélekedtek, hogy ha létrejön az IMF/EU-megállapodás, akkor az MNB 2012 végére vissza tudja fordítani a kamatemeléseket.
E feltételezésből kiindulva a ház jelenleg 6,00 százalékos MNB-alapkamatot vár a jövő év végén.
A Capital Economics szerint "most minden figyelem arra összpontosul", hogy miként alakulnak az IMF-tárgyalások.
Jóllehet a cég 2012-re 1,5 százalékos visszaesést jósol a magyar gazdaságban - ez a legborúlátóbb jövő évi magyar GDP-prognózisok közé tartozik a londoni elemzői közösségen belül -, a Capital Economics közgazdászai szerint azonban amíg az IMF-egyezség nem ölt végleges formát, és az euróövezeti válság erősödik, addig valószínűbb, hogy az MNB folytatja a kamatemeléseket, mint az, hogy nem.
A cég elemzői közölték: egyelőre fél százalékpontos emelésről szóló előrejelzést tartanak érvényben keddre, de ha késne az IMF-megállapodás, véleményük szerint az később még agresszívabb kamatemelésre késztetheti az MNB-t, és ebben az esetben az alapkamat a következő 3-6 hónapban elérheti akár a 8,00 százalékot is.
Ugyanakkor a Capital Economics szakértői is azt valószínűsítik, hogy ha a magyar kormánynak sikerül megállapodásra jutnia a valutaalappal, akkor az MNB-alapkamat jövőre "gyors ütemben" csökkenhet, ahogy 2008-2009-ben is történt.
MTI

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









