Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Görögország 10 százalékot ad el a Deutsche Telekomnak az OTE-ból
Görög sajtójelentések szerint Athén az OTE Telecom távközlési vállalatból 10 százalékos állami részt ad el a Deutsche Telekomnak (DT), és további 6 százalék értékesítéséről is tárgyalásokat folytat a német céggel. Az OTE teljes magánosításával fenyegető eladás ellen csütörtökön 24 órás sztrájkot kezdtek a cég görögországi dolgozói.
Az Imerisia című napilap jelentése szerint Jeórjiosz Papakonsztantinu görög pénzügyminiszter szerdán jutott megállapodásra a DT-vel.
Az OTE-részesedés eladása 410,7 millió eurót hoz a görög államkincstárnak, az ügyletet június végéig zárják.
A Deutsche Telekom már jelenleg is 30 százalékos tulajdonosa a legnagyobb görög távközlési vállalatnak, a görög állam tulajdonrésze most 16 százalék.
A 16 százalékos állami rész értékesítésével teljesen magánkézbe kerülne az OTE, és a dolgozók attól tartanak, hogy a privatizáció a munkahelyek számának csökkenésével jár. Az elbocsátásokat valószínűsítő alkalmazottak a nap folyamán Athénban tiltakozó felvonulást terveznek.
Az OTE a Balkán legnagyobb távközlési vállalata, közel 30 ezer embert foglalkoztat Görögországon kívül Albániában, Bulgáriában, Romániában és Szerbiában.
A cég állami tulajdonrészének eladása része a kormány 50 milliárd eurós privatizációs programjának. Ennek keretében értékesítik egyebek között a Hellenic Postbank postavállalat és részben a pireuszi, valamint a szaloniki kikötőt, magánosítják továbbá a PPC áramszolgáltatót, valamint az EYDAP athéni, illetve az EYATH szaloniki vízszolgáltatót.
MTI

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









