Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Görögország kincstárjegy kibocsátását túljegyezték
Görögország könnyedén értékesítette 1,625 milliárd eurónyi 26 hetes futamidejű kincstárjegyeit kedden.
Egyre közelebb a görög kilépés: válságtervek készülnek Európában?
Nem reagált a londoni CDS-piac a Papademosz-nyilatkozatra
Lagarde: "minden helyzetre fel kell készülnünk"
Geuró létrehozását javasolja a Deutsche Bank
A brit bankjegynyomda már a drachma visszatérésére készül
Leminősítette Görögországot a Fitch
Görögország először adott el kincstárjegyeket azóta, hogy az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) mammut méretű segélycsomagot hagyott jóvá az országnak májusban. A hozamok azonban továbbra is magasak. A hozam 4,65 százalék lett, tíz bázisponttal magasabb az áprilisi hasonló lejáratú kincstárjegyénél. Görögország jóval nagyobb költséget fizet, mint több más, szintén költségvetési gondokkal küszködő euróövezeti ország, bár nekik is nőnek a költségeik.
Portugália július 7-én kibocsátott kincstárjegyének a hozama 1,947 százalék volt, Spanyolországé pedig 1,5777 százalék, a június 22-én piacra dobott kincstárjegyek után. Görögország eredetileg 1,25 milliárd euróra tervezte a kincstárjegyek mostani kibocsátását, de befogadta a 375 millió euró túljegyzést. A kincstárjegy eladással részben a július 16-án lejáró adósságpapírokat finanszírozza újra Görögország.
A görög államadósság kezelő központ pénteken azt közölte, hogy Görögország 2012 előtt nem tervez hosszabb, 12 hónapos futamidejű állampapírokat kibocsátani, csak rövidebb lejáratú kincstárjegyeket. Júliusban összesen 4,56 milliárd eurónyi görög kincstárjegy jár le. Ebből 2,16 milliárd eurónyi július 16-án, illetve 2,4 milliárd eurónyi kincstárjegy július 23-án. A sikeres kincstárjegy eladás hatására 4,5 százalékos emelkedésre álltak a görög bankrészvények az athéni értéktőzsdén, röviddel dél után. Ugyanekkor a tőzsde irányadó mutatója 2,5 százalékot erősödött.
MTI/Menedzsment Fórum

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









