Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Gőzmalomtól a világpiacig – 50 éves a magyar Legrand
A szocialista korszakban a vidéki ipartelepítési politika hívta életre a szentesi vállalatot, amely Kontakta néven kezdett el villanykapcsolókat gyártani. A cég a nyolcvanas években szakadt el a budapesti központtól, majd a rendszerváltás időszakában gazdát cserélve töretlenül fejlődött az elmúlt két évtizedben. Az erőteljes innovációs tevékenységnek köszönhetően a cég termékei mára a világ élvonalát képviselik.
Meglepődhetett az a nagyvárosi vendég, aki a nyolcvanas évek derekán Szentes környékén járva az addig háztáji mezőgazdasági termékek helyett a vidéki rokonoknál több doboznyi villanykapcsolóba botlott. A helyiek a Kontaktából adott alkatrészekből otthon szerelték össze, majd a késztermékeket a vállalatnak leadva kaptak érte fizetséget. A hízóállatok helyett iparcikkre váltó "háztáji” azonban nem az egyetlen - mai szemmel - kuriózum, ami a cég története körül fellelhető.
1961-ben a vidéki ipartelepítési politika kedvezően hatott Szentes város fejlődésére, hiszen ennek keretében jött létre a villanyszerelési cikkeket gyártó Kontakta Alkatrész-gyár. A budapesti központ mellett létrejövő vidéki gyár eleinte egy leállított gőzmalom épületében kezdte meg a termelést. Érdekesség, hogy a fő terméknek számító villanykapcsolók gyártása mellett - a céges legendárium szerint - paradicsomtermesztéssel is foglalkoztak. A "valódi gyárat” 1968-ban adták át, a technológiai színvonal a kor szocialista szintjét képviselte, minimális gépesítés mellett sok kézzel végzett munka jellemezte a gyártást.
Károlyi László, a cég vezérigazgatója 2009-ben az Év menedzsere címet is elnyerteA vállalat történetének újabb mérföldköve a nyolcvanas évek végén érkezett el: a Kontakta szentesi gyára 1988-ban önálló Állami Vállalattá alakult. Az addigi gyártástechnológiával a saját termékek gyártása folyt egészen 1992-ig. Ekkor ugyanis privatizálták a céget, és a Legrand Csoport leányvállalataként működött tovább. Akkoriban az éves árbevétel 1 milliárd forintra rúgott, melyet 10,3 millió késztermék előállításával, és 1139 fős alkalmazotti létszámmal érte el a vállalat. Az adott évben a beruházások értéke 1 millió forintot tett ki, ismertette a céget jellemző korábbi számsorokat Károlyi László, a vállalat vezérigazgatója.
Új korszak indult 19 éve
A privatizáció óta eltelt közel két évtized igazi sikertörténetnek számít, derült ki a – ma már a francia anyavállalat után - Legrand Magyarország Villamossági Rendszerek Zrt. néven működő társaság napokban tartott születésnapi ünnepségén.
A vállalat életében az elmúlt 19 év rendkívül gyümölcsöző és eredményekben gazdagnak minősül, hisz 1993-2010. között 12,4 milliárd Ft beruházás valósult és mintegy 25 ezer óra képzésben vehettek részt a dolgozók. A cég a ’90-es évek legnagyobb termékfejlesztésében, az Athena projektben is részt vett. 2001-től a gyártásban a vállalat egyre több nemzetközi projekt nyertese, amely a gyártás export részének a növekedését jelentette, elsősorban az innovatív megoldásoknak köszönhetően.(Lean, Kaisen stb.) 2004-től a kereskedelmi és marketing tevékenység folyamatos megújításával, új piaci szegmensek megcélzásával a vállalat menedzsmentje a hazai értékesítést 2007-re újból nyereségessé tette.
Az elérhető jövő: a Céliane szerelvénycsalád - a ház összes elektromos funkciója egy pontról vezérelhető egy 10 colos, színes multimédiás érintőképernyőrőlA 2009-2010-es időszak a Legrandnak is okozott ugyan nehézséget, ennek ellenére a válság alatt is eredményesen tudott működni: árbevétele 17 milliárd forint volt. A cég a hazai topcégek között is képviselteti magát, árbevételt tekintve a 427., míg nyereségét tekintve a 172. helyen állt a 2009-es rangsor alapján.
A Legrand nehéz gazdasági helyzet ellenére 2010-ben 514 millió forint beruházást hajtott végre elsősorban a termékfejlesztésben, amely területen a mérnökgárdát is bővítették. Az innováció a kezdetek óta a cég működésének sarokköve, a szentesi fél évszázados tapasztalaton és korszerű ismereteken nyugvó műszaki munka színvonalának legbeszédesebb bizonyítéka nem csupán a piaci siker, hanem az elnyert díjak, a 25 szabadalom, 2 használati minta és 42 formatervezési ipari mintaoltalom is. Az innovációra fordított összegeknek köszönhetően 2008-től a Legrand az épületek villamos és digitális adatátviteli infrastruktúráinak világszintű szakértőjévé vált.
Az időközben meglehetősen széles – több tízezres – termékpaletta eredményeként tavaly 45 millió készült (például villanykapcsolóból, kaputelefonból, elosztósorokból, kábelszerelvényekből, az intelligens otthon tartozékokból), melynek kilencven százalékát az exportpiacokon értékesítették.
A társaság a foglalkoztatottak létszámát is növelte az elmúlt időszakban, a cég állományába 520 fő tartozik, de az alvállalkozókkal (illetve azok dolgozóival) együtt mára elérték a privatizációs időszak ezer feletti létszámát.
A cég a fenntartható fejlődésnek is elkötelezett híve, Magyarországon (és csoport szinten is) a Legrand számtalan olyan akciót szervez, illetve adja ezekhez a nevét, amelyek célja a környezettudatos fejlesztés és gyártás, a munkavállalók egészségének megőrzése és az elektromosság hatékony felhasználásának támogatása. Így például az elmúlt években lakások támogatása, árvízkárosultak megsegítése, sporttámogatás, munkavállalók egészségének felmérése, oktatások támogatása is szerepelt a vállalat ilyen irányú tevékenységei között.
mfor.hu

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









