Gyakori a pszichoterror a munkahelyen


Már vizsgálja a hatóság a januárban életbe lépett „stressztörvény” alapján, hogy a vállalkozások felmérik-e az egyes munkakörök pszichés kockázatait, közölte az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF). A munkavédelmi felügyelők azt is ellenőrzik, hogy a cég megtesz-e mindent, hogy csökkentse a napi robot okozta nyomást, számol be a Világgazdaság.

A teljesítménykényszer, a túlmunka, a pihenőidő és a szabadság megnyirbálása, a munkabér nem időben történő kifizetése – ezek a legnagyobb stresszforrások a munkahelyeken a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége szerint. Hernádvölgyi Andrea alelnök jelezte: az is komoly pszichés terhet jelent, hogy sokan hiába betegek, nem mernek táppénzre menni, félnek, hogy emiatt kirúgják őket az állásukból.

Az alelnök szerint sok munkahelyen pszichoterrorral (mobbing) igyekeznek megfélemlíteni a dolgozókat. Ezt erősíti meg a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal egy korábbi tanulmánya, amely állítja: a dolgozók mintegy 3-4 százaléka szenved a pszichoterrortól. A munkahelyi feladatok gyakori megváltoztatása, az értelmetlen munka, az olyan feladatok elvégzésére való kényszerítés, amely egészségkárosodást okoz, a főnök arroganciája, a gúnyolódás, a burkolt gyanúsítgatás, a magánéletet kritizáló megjegyzések egyaránt a pszichoterror eszközei lehetnek.

Az év elején módosított munkavédelmi jogszabályok részben ezek ellenőrzését is lehetővé teszik. A regula alapján ugyanis pszichoszociális kockázatnak minősül minden, a dolgozót a munkahelyén érő olyan hatás – konfliktus, munkaszervezési gondok, a foglalkoztatási jogviszony bizonytalansága –, amely stresszt, valamint annak hatására valamilyen munkabalesetet, illetve lelki eredetű szervi (pszichoszomatikus) betegséget okoz.

„Az OMMF hatásköre kiterjed a munkavédelmi (azaz a munka-egészségügyi és munkabiztonsági) előírások végrehajtásának ellenőrzésére, és ha indokolt, élünk a szabálysértéssel arányos mértékű szankcionálás lehetőségével” – hangsúlyozta a Világgazdaságnak Groszmann Mária, az OMMF elnökhelyettese. 




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.