Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Gyárat épít a Grundfos Székesfehérváron
A Grundfos-csoport Székesfehérváron építi fel negyedik magyarországi gyárát, a kilencmilliárd forintos beruházás révén mintegy 400 új munkahely jön létre 2015-ig.
Török László, a Grundfos Magyarország Gyártó Kft ügyvezető igazgatója közölte a pénteki sajtótájékoztatón, hogy az új gyárat 2012-13-ban építik fel mintegy négymilliárd forintból, az azt követő években további 4-5 milliárd forintot fordítanak gépek beszerzésére és új termékek bevezetésére. A dán szivattyúgyártó világcég második székesfehérvári üzemében 350 – többségében szaktudással rendelkező - alkalmazottal óriásszivattyúkat fognak gyártani 15 ezer négyzetméteren, amelyhez egy ötezer négyzetméteres iroda és szolgáltató épület tartozik majd. Újdonság, hogy további ötezer négyzetméteren kutatás-fejlesztési részleget hoznak létre, ahol labor is rendelkezésére áll a majdan itt dolgozó 50-60 mérnöknek.
„A Grundfos most kezdte el kifejleszteni óriásszivattyúit, vagyis ez nem egy áttelepített termelés lesz, hanem teljesen új tevékenységről van szó. Felméréseink szerint komoly igény mutatkozik ilyen berendezésekre a piacon, főleg nagy ipari létesítmények, szennyvíztelepek, atomerőművek esetében. Fő piac lesz várhatóan Oroszország, Kelet-Európa és Dél-Korea” – hangsúlyozta Török László. Cser-Palkovics András (Fidesz), Székesfehérvár polgármestere kiemelte, ma bárhol a világon jó hírnek számít, ha egy vállalat ilyen volumenben új munkahelyeket létesít. Különösen örömtelinek nevezte, hogy a cégvezetés választása Fehérvárra esett.
A Grundfos 65 ezer négyzetméteren folytat termelést Magyarországon és 1900 embernek adnak munkát, köztük 90 megváltozott munkaképességű munkavállalónak. A cég magyarországi leányvállalata 2000 óta működik, s évről évre nőtt a bevétele. Tavalyi nettó árbevételük megközelítette a 90 milliárd forintot, 2011-ben várhatóan eléri a 106 milliárd forintot.
MTI

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









