Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Gyászolnak az autókereskedők
Egyre gyászosabb helyzetjelentések látnak napvilágot a hazai gépjármű-kereskedelemről, az első félévhez képest gyorsult az eladások visszaesése júliusban. Az elmúlt hónapban mindössze 3656 személyautót adtak el, szemben az egy évvel korábbi közel 14 ezres darabszámmal. Ezt a több mint hetvenszázalékos visszaesést is felülmúlhatja az augusztusi mínusz: a friss előrejelzések szerint háromezernél is kevesebb új autót értékesítenek a kereskedések a 2008. augusztusi 11,6 ezerrel szemben, írja a Napi Gazdaság.
A piac zuhanása következtében már eddig is közel száz hazai autókereskedés húzta le a redőnyt, de a legpesszimistább jóslatok azt sem tartják kizártnak, hogy a jelenlegi ezerhez képest megfeleződik a márkakereskedések, -szalonok száma. A drámai visszaesést több okkal is magyarázza Gablini Gábor. A Gépjármű-márkakereskedők Országos Szövetségének (Gémosz) elnöke szerint a gazdasági válság hatásain túl az áfaemelés is visszafogta a keresletet. Azon túl, hogy itthon nem vezették be a roncsprémiumrendszert, Gablini azt is nehezményezi, hogy az autókereskedéseket a kormány kizárta a munkahelymegtartó pályázatokból. A kereskedések számának drasztikus csökkenését ugyan elképzelhetőnek tartja, de úgy véli, hogy a koncentráció felgyorsulása javíthatja a versenyképességet. Példaként az Autó Karma egyesülést említette, amelyet hat SEAT-kereskedő hozott létre azért, hogy egyesült erővel éljék túl a nehéz hónapokat. Részben osztja Gablini aggodalmait Győző Gábor.
A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) elnöke szerint az augusztusi mélypont után már szeptemberben mérséklődhet a visszaesés üteme. Szerinte igazán az ad okot az aggodalomra, hogy a nagy haszonjárművekből január és július között a tavalyinak csak a harmadát adták el. Ez - Győző szerint - jól mutatja, hogy a recessziónak még nincs vége. Gablinival egyetértve az MGE-elnök is azt vallja, hogy azok a kereskedések maradhatnak életben, amelyek magas színvonalú szervizszolgáltatást nyújtanak, nem csupán autókat akarnak rásózni a vevőre. Az MGE előrejelzése szerint az idén 85 ezerrel kevesebb személyautót adnak el, mint tavaly, vagyis a felénél is kisebbre zsugorodik a piac, írja a Napi.

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









