Gyengén muzsikálnak a hazai rádiók



Válságba sodródhatnak a hazai rádiók, mivel csökkent a hirdetések száma az év első felében. A túlzsúfolt piacon hosszú távon koncentráció várható, a Deejay viszont már a közeljövőben megszűnhet, számol be a Világgazdaság.

[ajanlo=474][igazitas=left/]Három rádió kivételével az összes adó kevesebb reklámspotot értékesített 2005 első felében, mint 2004 hasonló időszakában. A nagyok közül veszített a Danubius, míg a fővárosi rádiók közül a Roxy esetében a legnagyobb a visszaesés: 70 százalék. A Juventus, a Sláger és a Rádió 1-hálózat ugyanakkor növekedett. A visszaesés az árbevételek csökkenésében is meglátszik, emiatt több kisebb rádióüzemeltető is bajba kerülhet.

A tavaly rekordévet záró Sláger ugyanakkor növekvő hallgatottságának és kereskedelmi politikájának következtében január és június között is jóval az átlag felett, 16,3 százalékkal növelte árbevételét az előző év hasonló időszakához képest. Földes Ádám, az adó kereskedelmi igazgatója elmondta: a második fél évben ugyan a bővülés üteme várhatóan csökken, ám reményeik szerint éves szinten így is 10-15 százalékos növekedést sikerül majd elérniük, ez pedig magasan a piaci szint felett lenne. Az amerikai Emmis tulajdonában lévő rádiónál 2004-ben éves szinten 42 százalékkal, 4,4 milliárd forintra emelkedtek a bevételek.

Ezt a Deejay rádió viszont már várhatóan nem éli meg, piaci híresztelések szerint ugyanis az adó rövidesen megszűnhet. Egyelőre kérdés, hogy lesz-e jogutód, vagy teljesen eltűnnek-e. A Budapesten két és fél éve fogható rádió az olasz Gruppo Espresso tulajdonában van, amely Olaszországban jelentős médiacégnek számít: a rádiók mellett a többi között napilapokat és magazinokat ad ki, írja a Világgazdaság.





Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.