Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Gyengüléssel tért vissza a szünetről Ázsia
A múlt héten a Holdújév miatt a vezető ázsiai tőzsdék többsége szünnapokat tartott, mostantól azonban ismét teljes gőzzel folytatják. A visszatérés rosszul sikerült, hiszen az európai félelmek miatt és az elmaradt kínai monetáris enyhítés elmaradásának köszönhetően pesszimista volt a hangulat hétfőn.
8793 ponton fejezte be a hét első napját a tokiói tőzsde Nikkei 225 indexe, ez 0,54 százalékkal volt alacsonyabb a pénteki értéknél. A hongkongi Hang Seng 1,32 százalékkal gyengült, míg a Shanghai Composite 1,47 százalékkal esett vissza a kereskedés végére. 1,24 százalékot veszített értékéből a dél-koreai Kospi is, a tajvani piacon azonban 2,4 százalékos emelkedés volt megfigyelhető.
Szakemberek szerint a hongkongi és a kínai tőzsde gyenge teljesítménye jórészt annak volt köszönhető, hogy a befektetők többsége monetáris enyhítésre számított, amire meg is lett volna az esély a Holdújév miatt a múlt héten, amikor nem voltak nyitva a piacok. A jegybank azonban nem lépett, ami elbizonytalanította a piacokat a folytatást illetően.
A kínai monetáris problémák mellett a befektetők az európai adósságválság miatt aggódnak a délutáni brüsszeli EU-csúcs előtt, melynek egyik legfontosabb kérdése Görögország finanszírozása lesz. A múlt héten ugyanis elterjedtek olyan pletykák a piacon, hogy Athénnek nem lesz elég a tavaly megszavazott 130 milliárd eurós második csomag, emellett további problémát okoz, hogy nem sikerült még mindig megállapodni a magánhitelezőkkel a veszteségleírást illetően.
Hongkongban a Bank of Communications papírjai 3,47 százalékkal estek vissza, a China Merchants Bank 3,81 százalékkal lett olcsóbb, míg az Agricultural Bank of China 2,83 százalékkal esett legutóbbi értéke alá. Tokióban az autógyártók voltak a piac vesztesei: a Toyota 1,73 százalékkal lett olcsóbb, míg a Mazda 3,05 százalékot veszített. A technológiai szektornak is gyenge napja volt: a Fujitsu 3,35 százalékkal gyengült, a Panasonic pedig 2,05 százalékkal esett vissza.
mfor.hu

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









