Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Gyülekeznek a résztvevők a mozdonyvezetők demonstrációján
Gyülekeznek a mozdonyvezetők demonstrációján résztvevők a Nyugati téren, hogy 11 órakor elinduljanak az Országház előtti Kossuth térre, ahol a korkedvezményes és korengedményes nyugdíj megszüntetése ellen tiltakoznak. A szervezők több mint ezer tiltakozóra számítanak.
Transzparenseiken - többi között - szociális párbeszédet, tárgyalást sürgetnek a kormánnyal. A Mozdonyvezetők Szakszervezete által szervezett akcióhoz csatlakoztak a BKV és a Volán-társaságok járművezetőit tömörítő szakszervezetek is, illetve részt vesznek a tüntetésen a vasutas társszakszervezetek képviselői is.
A munkavállalói érdekképviselet szerint a hatvan év körüli mozdonyvezetőknek alig van esélyük megfelelni az egyre szigorodó pályaalkalmassági követelményeknek, a tervezett intézkedés pedig súlyosan fenyegeti az egzisztenciájukat. A megmozdulást szervezők közölték, hogy a Kossuth téren a tiltakozó beszédek után petíciót és mozdonyvezetők munkáját bemutató filmet juttatnak el a parlamenti pártok frakcióvezetőinek, illetve az országgyűlési képviselőknek.
MTI

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









