Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök benyújtotta 2009-es vagyonbevallását, amely szerint az összes jövedelme 103 millió forint volt tavaly - közölte a korábbi kormányfő titkársága vasárnap az MTI-vel.
hirdetés
Az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatának leadási határideje január 31-e, de mivel ez vasárnapra esik, hétfőn este nyolcig meghosszabbították a határidőt.
Gyurcsány Ferenc titkársága arról tájékoztatta a MTI-t, hogy a volt miniszterelnök benyújtotta saját és hozzátartozói vagyonnyilatkozatát az Országgyűlésnek, amely szerint a volt kormányfő jövedelme - a korábbi időszakhoz hasonlóan - miniszterelnöki és országgyűlési képviselőségéhez kötődő munkabérjellegű jövedelemből, valamint a tulajdonában álló társaságtól kapott osztalékából állt. Gyurcsány Ferenc a munkajövedelmét tavaly is közérdekű, karitatív célok támogatására fordította.
A vagyonnyilatkozat tartalmazza, hogy az összes jövedelme 2009-ben 103 millió forint volt, 34 millió forinttal kevesebb, mint 2008-ban. Az összes jövedelem után befizetett adó 28 millió forintot tett ki. A titkárság közlése szerint Gyurcsány Ferenc és felesége, Dobrev Klára 2009-ben fele-fele tulajdoni arányban házat vásároltak a Somogy megyei Kötcsén, melyhez együtt vettek fel forintalapú euróhitelt. A hiteltartozás forintegyenlege 2009 utolsó napján 62 millió forint volt.
A család bankszámláinak egyenlege nem haladja meg a bevallási kötelezettség alsó határát, azaz a képviselői alapdíj hathavi összegét. A család, illetve bármely tagjának vagyoni-jövedelmi helyzetében 2008-hoz képest egyéb változás nem történt - közölte Gyurcsány Ferenc titkársága.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
A következő héten megjelenő, várhatóan kedvezőtlen makrogazdasági adatok forintgyengítő hatását az ellensúlyozhatná, ha végre leülnének tárgyalni a kormánnyal a nemzetközi felek - derül ki a Raiffeisen Bank heti elemzéséből.