Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Halálos fenyegetésekkel ijesztgetik a Wal-Mart vásárlóit
Meglehetősen ijesztő üzenetek terjednek az Egyesült Államokban, egy ismeretlen eredetű SMS szerint azok a nők, akik – a legnagyobbnak számító – Wal-Mart üzleteiben vásárolnak, gyilkosság áldozatává válhatnak. A hoax immár 16 államban riogatja a vásárlókat.
Hamis fenyegetések terjednek szerte Amerikában, immár nem először, hiszen a mostani felfordulást okozó üzenet 2005-ben már körbejárta az államokat. A Wal-Mart számára ugyanakkor különösen rosszkor jött a mostani negatív kampány.
Az áruházlánc ugyanis 2400 üzletében március 21-én éjszaka kezdte volna árulni a – várakozások szerint – komoly érdeklődésre számot tartó Twilight (Alkonyat) című filmet, igaz ezt interneten keresztül lehet megvenni.
Az üzenetek a rendőrség szerint Új-Mexikóból indultak el, és az üzenet szerint három nőt ölt meg rituálisan egy mexikói gang.
A társaság szóvivője nem kívánta kommentálni a rémhírt, ahogy arra sem reagált az Adage című lap tudósítása szerint, hogy szerinte tudatos szabotázsakcióról van-e szó. A cég közleményében csupán azt rögzítette, hogy vásárlóik és üzletfeleik biztonságát mindennél előbbre valónak tartják. Ennek érdekében a társaság minden törvényes eszközt bevet, együttműködnek továbbá a helyi biztonsági szervekkel, így az üzleteik látogatása semmiféle kockázattal nem jár.

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









