Halszag a fórumon


Az Mfor Mesél a múlt című sorozatában ezúttal a római fórumra látogatunk el. Ott, ahol Krisztus születése táján előkelő urak, szenátorok, lovagok és éppen aktuális és leendő császárok flangáltak, néhány évtizeddel korábban még zöldséget, állatokat és háztartási cikkeket kínáltak a népnek.

Róma már a kezdetek kezdetén számos kereskedőt vonzott. Titus Livius Rerum romanorum urbe condita libri című művében arról ír, hogy e vállalkozók alakították az első kollégiumok egyikét – igen régen, Krisztus születése előtt csaknem ötszáz évvel. Az árusok az iparosok mellett, a Forumon vertek tanyát, hiszen itt mindenki megfordult. Ám az idő előrehaladtával, ahogy a köztársaság egyre nagyobb lett kezdett kellemetlenné válni a sokféle tarka nép jelenléte. Visszagondolva érthető a buzgalom, hiszen nem lehetett valami épületes látvány – és illat – a sok halárus mellett (mondjuk) a kozmetikumokkal foglalkozó kalmár standja. S ehhez járult a sokféle állat ürülékének szaga és az ötvösök munkájának zenebonája.

Kuponon innen és túl
Kuponon innen és túl
  • Hol a pénz a kuponozásban?
  • Kupon és/vagy klubkártya?
  • Lojalitásprogramok tapasztalatai
  • Hogy működnek a kedvezménykáryták?


Jelentkezzen kedvezményes áron!

Ezért a szenátorok fokozatosan kiszorították az új arculatot kapott placcról a portékájukat gyakorta nagy hangon kellető embereket. Az azonos cikkeket kínáló kereskedők igyekeztek egy-egy utcát lefoglalni maguknak – amelynek köszönhetően a reménybeli vásárlóknak nem kellett messzire  kalandozniuk, s viszonylag szűk helyen a teljes kínálatot áttekinthették. Így keletkezett a Vicus Frumentarius (gabonakereskedők), a Vicus Materarius (fakereskedők) és a Vicus Unguentarius (kozmetikai cikkek) városrésze. A szent úton, azaz a Via Sacra-n a városvezetés kegyéből megmaradhattak a luxuscikkek árusítói: így itt lehetett kapni mézet, ritka gyümölcsöket és virágot is.  A legelőkelőbb luxuscikkeket a Mars-mezőn és az úgynevezett Saepta Iulia aulái alatt árulták.

Forum természetesen nem csak egy volt Rómában: így létezett Forum Boarium (szarvasmarha), Forum Piscatorium (hal), Forum Suarium (sertés) Forum Holitorium (gyümölcs és zöldség) továbbá Forum Cuppedinis (csemege) is. Az első központi csarnokot (Macellum) a halpiacon építették föl – azért, hogy a hatósági ellenőrzést egyszerűbben végrehajthassák az állam erre hivatott szakközegei.

(Folytatjuk)

Lázin Miklós András



Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.