Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Halva született ötlet az autócsereprogram?
Nem tárgyalnak a szakmai szervezetek az autócserét ösztönző állami támogatások konkrét lehetőségéről a kormánnyal - derül ki a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) hétfői közleményéből.
A közlemény szerint az egyesület a Pénzügyminisztériumtól választ sem kapott, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) pedig már egyértelműen elutasította a felvetést.
Az egyesület elnöke, Győző Gábor az MTI kérdésére elmondta, hogy a sajtóban megjelent hírekkel ellentétben még tárgyalások sem folynak ebben a témában. Még februárban küldték el a két minisztériumba azt a levelet, amely a javaslatukat tartalmazza: a tíz évnél öregebb gépkocsik cseréje esetén a költségvetés 300 ezer, a gyártó pedig további 300 ezer forinttal járuljon hozzá a környezetkímélőbb gépkocsi megvásárlásához.
Az elnök szerint az akció gazdaságélénkítő hatású, és nem csökkenti, hanem a növeli a költségvetés bevételeit az áfa és a regisztrációs adó révén. Az elnök megjegyezte: a költségvetésbe az év első két hónapjában 50 százalékkal kevesebb regisztrációs adó folyt be az egy évvel korábbinál a gépkocsieladások visszaesése miatt.
Hozzáfűzte, hogy a gépkocsi import - amibe beszámítanak a Magyar Suzuki eladásai is - az év első két hónapjában mindössze 15 ezer volt, szemben az egy évvel korábbi 25 ezer darabbal.
Győző Gábor közölte, az MGE ismeretei szerint más - az új autók értékesítésében érdekelt - szakmai szervezet sem jutott el a tárgyalási pozícióig, hiszen a javaslatot kidolgozó és azt részletes számítással alátámasztani tudó MGE nélkül ez nem is vezethetne eredményre. Az MGE képviseli azokat a gyártókat, amelyek a költségvetéssel azonos összegű támogatást adnák.
Az MGE elnöke emlékezteti a munkahelyek megtartása mellett érvelő döntéshozókat arra, hogy az eladások visszaesése márkakereskedői csődhullámot okozhat, és ez növeli a munkanélküliek számát.
MTI/Menedzsment Fórum

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









