Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Lassan lejár a sárga csekkek és a kockás füzetek ideje
Vinnai Balázs, az IND Group ügyvezetője egyetemista korában állt össze barátaival, hogy megalapítsák a ma már közel 200 fővel működő, nemzetközi vállalatot. Míg pártfogóik a dot.com válságban bedőltek, ők nemzetközi céggé nőtték ki magukat, mely fejlődést számos díjjal ismerte el a szakma. Miként épített ki a cég üzleti kapcsolatokat Iránban, milyen kihívást tartogat számukra a mostani válság, és hogyan néz ki a jövő banki ügyfele? Erről is kérdezte az mfor.hu az ügyvezető igazgatót.

- Amikor megbeszéltük az interjút, kiderült, hogy Ön nincs mindig Budapesten. Hol dolgozik a legtöbbet, s mennyire működik hosszú távon ez a kétlaki élet?
- A héten három napot Pesten töltök, a többit Miskolcon. A fővárosban inkább az ügyfélmenedzsment központ van, Miskolcon pedig a termékfejlesztés folyik. Ezen kívül pedig rengeteget utazunk mind a négyen, és mivel ritkán tartózkodunk mindannyian egy helyen, sokszor videókonferencián tartjuk egymással vagy partnereinkkel a kapcsolatot.
- Gyerekkori barátjával, Pecsenye Rolanddal alapították a céget, majd ehhez csatlakozott már kezdetben másik két jó barátja, Simon Gábor és Nyíri József. Hogyan született az ötlet? Egy egyszeri jól sikerült sörözés eredménye, vagy szépen, lassan, évek alatt kristályosodott ki?
- Is-is. Azt évek óta beszéltük egymás közt Rolanddal, hogy vállalkozni szeretnénk, de kezdetben nem igazán tudtuk, milyen irányban induljunk. Amikor már kezdtünk egy kicsit jobban belelátni az informatikába, kezdett körvonalazódni, hol lehetnek piaci rések.
- Mi volt a legelvetemültebb vállalkozási ötlet?
- A legelvetemültebb? Talán az, amikor hagyományos mosópor gyártásában gondolkoztunk. Hiszen az már egy jól bejáratott márkanév volt.
- Informatikus családból származik. Mekkora segítség volt ez?
- Annyiban nagy, hogy rendelkezésre álltak az eszközök, könnyen megismertem az internetet, a szemléletmód is közel állt hozzám, annak ellenére, hogy én magam humán érdeklődésű voltam, és a jogi egyetemen végeztem. Ugyanakkor édesapám rettentően féltett, aggódott, hogy a vállalkozás az egyetem rovására fog menni, kudarcban végződik, és felégetem a jövőmet. Az elején nem volt könnyű vele, nagy felelőtlenségnek tartotta, amit csinálunk.

Károlyi László: új lehetőségeket is adott a válság
"Aki megtanulta a leckét, az most hatékonyabb vállalatot vezet"
Henk Slagt: csak az lehet sikeres, aki megérti a fogyasztók igényeit
Fabricius Gábor: perverz a sikeres emberek látszatvilága
"Kérdeztem Bajnai Gordont, miért vállalja a velem járó kockázatot"
- Édesapja mikor gratulált először?
- Amikor már neki is gratuláltak, miután megnyertük a Fast 50-t, a Deloitte által meghirdetett, leggyorsabban fejlődő vállalatok versenyét. De addigra szerencsére már megvolt a diplomám, így az a veszély nem fenyegetett, hogy az egyetem rovására menjen a vállalkozás.
- Hogyan változott meg négyőjük kapcsolata az évek és a gyors növekedés során? Mi a munkamegosztás?
- Jól kiegészítjük egymást; viták természetesen vannak, de ezek inkább előreviszik a dolgokat, mint hátráltatnak. Mindenki azt a területet vezeti, amiben a legjobb. Roland a cég stratégia részét, Józsi a technológiát, Gábor a felügyeletet intézi, én pedig az ügyfélkapcsolatokat ápolom. Roland ugyebár már gyerekkorában Németországban élt, mint ahogy most is, így ő képviselte mindig az üzleti, innovatív szemléletmódot. Neki már akkor természetesnek tűntek olyan ötletek, melyekre itthon gondolni sem mertünk.
- Ma is vannak még ilyen ötletei?
- Ma azért már a mi felfogásunk is elég modern, nincs akkora szakadék. Sőt, van olyan banki szoftverrendszer, mely itthon természetesnek tűnik a felhasználók számára – például az sms-ben visszaküldött banki tranzakciós kód –, míg Németországban ilyen megoldás nem létezik. Ott az ügyfelek egy kinyomtatott papíron kapják meg a kódszámokat, melyet használat után tollal kihúznak. Nyilván azért, mert ott előbb vezették be az elektronikus ügyfélszolgálatot.
- Mi a helyzet pénzügyi tudatosság tekintetében?
- E téren már vannak különbségek a tőlünk nyugatabbra fekvő országok és Magyarország között. Itthon még szeretik az emberek sárga csekken fizetni a közműszámlákat, és kiadásainkat, megtakarításainkat sem követjük nyomon olyan tudatosan, mint Nyugat-Európában. Sokan nem figyelnek arra, hogy egész hónapra beosszák a pénzüket, vagy éppen arra, hogy hol kamatozik legkedvezőbben a megtakarításuk.
- Ha jól tudom, Közel-Keleten is vannak üzleti érdekeltségeik. Ott milyen a pénzügyi kultúra?
- Meglepően felvilágosultak ott az emberek. Nyilván vannak eltérések a gazdagabb és szegényebb régiók között, de például Iránban is el tudunk adni csúcstechnológiás banki szoftvereket. Ott például az egyetemisták számára ingyen bizosít az állam internet-hozzáférést és banki szolgáltatásokat.
- Gondolom, ők a kisebbség, de a létszámuk mégis nagy…
- Így van. Óriási piac van ott még így is. Az Islamic Banknak dolgozni pedig belépőt jelent sok, komoly arab országba.
- És mi kellett az Islamic Bank belépőjéhez?
- Az még a "brokatos korszakból" származik: egy üzleti versenyen indultunk, és az akkori sikeres, német banki szoftvercég, a Brokat felkarolt minket. Az ő segítségükkel jutottunk el többek között Jordániába is.
- Később nagyot fordult a kocka, a dot.com válságot Önök túlélték, ők nem. Az volt az IND működésének is a mélypontja? Hiszen szorosan kötődtek a Brokathoz.
- Az valóban nagy fordulat volt a cég életében, amikor a mi pártfogónk először fel akart vásárolni minket, amire mi nemet mondtunk, majd nem sokkal később ők "dőltek be" a 2001-es internetválságban. Később mi vásároltuk fel a Brokat e-finance részlegét, és a mai napig együttműködünk a volt brokatos emberekkel. Minket is nagyon kellemetlenül érintett a Brokat csődje, üzleteink 65 százaléka tőlünk származott, így újra kellett volna szinte mindent építeni. Végül a felvásárlás kapcsán megerősödve kerültünk ki a helyzetből, sőt a nemzetközi növekedésünknek is alapot tudtunk teremteni. Tulajdonképpen ez volt az egyik legnagyobb fordulópont az IND életében.
- Most is hasonló kihívásokat rejt a gazdasági helyzet?
- Kihívásként és lehetőségként éljük meg a helyzetet, de az is biztos, hogy most nehezebb dolgunk lesz mint a dot.com válság idején volt, mert alulról is esznek minket, nem csak felülről. Az elektronikus banki ügyintézésnek azonban kedvez a válság, mivel most minden pénzügyi intézet a gyors és olcsóbb ügyintézésre összpontosít. Az biztos, hogy válságban jobban megmutatkozik egy cég értéke, és nekünk is sokkal gyorsabban, racionálisabban kell döntéseket hozni.
- Hogy néz majd ki egy banki ügyfél a jövőben?
- Hónap elején megtervezi költéseit az interneten keresztül, sárga csekk helyett internetes átutalással fizeti számláit, kártyáról intézi egyéb költéseinek zömét, kockás füzet helyett a neten nézz rá arra, hogy pontosan mire mennyit költött, és sms-ben kap figyelmeztetést, ha túllépte a tervezett határokat. Nagy hangsúly lesz a vizualitáson. Az Y-generáció stílusát is meg kell fogni; többek közt ezen dolgozunk jelenleg, hiszen bankügyeik nekik is vannak és lesznek, az életüket pedig a neten élik, ám leegyszerűsített kommunikációs formában. Mint ahogy a Google-ba is elég néhány kulcsszót beírni, hogy kiadja, amit keres az ember, hasonlóképpen szeretnénk elérni, hogy a banki tranzakciók is ilyen egyszerűen történjenek majd.
- Alig múlt harminc éves és sorra kapja a komolyabbnál komolyabb díjakat - 2006 elején például az Ernst & Young "Jövő ígérete" elismerésében részesült. Van már betanult díj-átvevő szövege?
- Betanult szövegem nincs, de tény, hogy rutinom van már ezekben a helyzetekben. Ezek az elismerések elsősorban a cégnek szólnak, és rengeteg ember rengeteg munkája van mögöttük.
Gábor Fanni

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









