Harmadával nőtt a PC-piac hazánkban



Közel harmadával, 99,1 ezerre nőtt az első negyedévben a Magyarországon értékesített személyi számítógépek száma az egy évvel korábbihoz képest az előzetes adatok szerint - tudta meg a Világgazdaság Bacskó Gergelytől, az IDC elemzőjétől. A fejlődés főként a noteszgépek iránti nagy érdeklődésnek volt köszönhető.

A notebookokból január és március között 42,7 ezret adtak el, míg egy évvel korábban 27,9 ezret. Az értékesítés növekedésében meghatározó szerepet játszott a folyamatos árcsökkenés.

Az asztali számítógépekből is közel tízezerrel többet (56,4 ezer) adtak el az első negyedévben, mint 2005 hasonló időszakában. Ez a bővülés azonban inkább korrekció, hiszen a múlt év elején visszaesett az ilyen eszközök forgalma.

Az első negyedévben az egy évvel korábbi 14,6 millióhoz képest 12,6 százalékkal bővült a világ PC-piaca. Bár az értékesítés-növekedés dinamikája csökkent, az eredmények még így is túlszárnyalják az előrejelzéseket. A vártnál kisebb volt a kereslet Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban, a többi régió eredményei azonban ezt ellensúlyozták - számol be a Világgazdaság.





Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.