Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Három gyárat építhet a KÉSZ Csoport Ukrajnában
Három különböző élelmiszeripari gyártelep kivitelezését kezdi el a napokban a KÉSZ Csoport Ukrajnában. A 2 éven belül megvalósuló beruházások összértéke meghaladja a 28 millió eurót – közölte a KÉSZ Holding Zrt. marketing igazgatója.
A Nestlé és a Roshen édességgyárak felépítése után ismét ukrajnai élelmiszeripari beruházásokban vehet részt a KÉSZ Csoport – tájékoztatott Pintyőke Marcell. Az összesen 14 futballpályányi – hozzávetőleg 50.000 négyzetméter – építési területű beruházások kivitelezése napokon belül elkezdődik – tette hozzá.

Az uniós források felhasználása segíthet az építőiparon
Nagyot nőtt, de éves szinten visszaesett az európai építőipar
Nőtt a felszámolások és végelszámolások száma az építőiparban áprilisban
Újabb feketelistás cégek: szigorú ellenőrzésekkel a panelprogramoknál
ÉVOSZ: még mindig esik az építőipar teljesítménye
A három különböző élelmiszeripari gyár Ukrajna három városában, három különböző megrendelő igényei alapján valósul meg. Az idén 30 éves KÉSZ Csoport magyarországi szerkezetgyártó vállalatának: a kecskeméti KÉSZ Ipari Gyártó Kft.-nek is feladatot jelentenek a projektek, hiszen az acélszerkezeteket ez az üzem gyártja és szállítja majd a beruházások helyszínére.
Generálkivitelezőként az orosz Orimi Corporation megbízásából Brovariban tea- és kávécsomagoló üzemet, míg visszatérő megrendelőjének: a Roshen élelmiszeripari cégnek Vinnitsa városában tej, tejpor és tej sűrítmény előállító gyárat épít a KÉSZ Csoport ukrajnai leányvállalata. A harmadik projekt megvalósításán az Inkerman Corporation-nel működik együtt a magyar vállalatcsoport, mely az ukrán cég megbízásából egy, a Krím-félszigeten, Bakhchisarayban épülő bortermelő- és palackozó üzem acélszerkezetét biztosítja.
A legújabb projektek megbízói közül a bortermeléssel és palackozással foglalkozó ukrán Inkerman International-t 2011 januárjában alapították ukrán és nemzetközi tőke bevonásával. A vállalat az Inkerman Vintage Wine Factory Ltd., a szevasztolpoli székhelyű Kacsinszkij+LLC, illetve a csernomoreci mezőgazdasági társaság tulajdona. A társaság Inkerman név alatt összesen 36 különböző borfajtát forgalmaz.
A Roshen ukrán édességgyártó vállalat a csokoládés és zselés édességektől a kekszeken át a tortákig hozzávetőlegesen 200 különböző terméket állít elő, évente mintegy 410 ezer tonna mennyiségben. A cég a környező egykori szovjet utódállamok mellett főként az Amerikai Egyesült Államokba, Kanadába, Németországba és Izraelbe szállít termékeiből.
Az 1994-ben alapított Orimi kávé és tea forgalmazásával foglalkozik, a 2000-es évek eleje óta saját gyáraiban állítja elő termékeit. Mindkét frissítő ital esetében a cég piaci részesedése körülbelül 30 százalék, vagyis minden harmadik, Oroszországban felhajtott bögre kávé vagy tea alapanyaga az Orimi üzemeiben készült.
A KÉSZ 30 évvel ezelőtt családi vállalkozásként kezdte meg működését, mára a környező országokat is beleértve 1.300 főnél több munkavállalót foglalkoztat, árbevétele pedig eléri a 70 milliárd forintot. Tagvállalatai révén jelen van Magyarországon az építőipari kivitelezés, az építőelem-gyártás, az ingatlanfejlesztés, a létesítmény-üzemeltetés, a flottamenedzsment és a környezetipar területén.
A csoport építette fel a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Sky Court épületét, valamint többek között a Daimler kecskeméti gyárának jelentős épületeit. A társulás tagja a kecskeméti KÉSZ Ipari Park Kft is, mely jelenleg a „Négycsillagos business hotel kialakítása meglévő irodaház átalakításával Kecskeméten” és a „Multifunkcionális konferenciaközpont építése Kecskeméten” című, a Dél-Alföldi Operatív Program pályázati támogatásával megvalósuló beruházások kedvezményezettje.
MTI

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









