Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Három hónap alatt majdnem 45 ezer fizetési meghagyás
Három hónap alatt majdnem negyvenötezer fizetési meghagyás kibocsátását kérték az ügyfelek a közjegyzőktől, akik 37 ezer dokumentumot már ki is állítottak - ismerteti a csütörtöki Magyar Nemzet.
Változik a felszámolói névjegyzékbe való kerülés elbírálása
Változik a csőd- és felszámolási eljárásokról szóló törvény
7,5 milliárdjába kerülhet Pécsnek a Vízmű
Magyarországra történő cégáthelyezési vita az Európai Bíróság előtt
10 milliárdos költséggel járhat alvó cégek eltakarítása
Ősszel születhet meg az új csődtörvény
A cikk szerint a hitelezők a korábbiakhoz képest most jóval gyorsabban juthatnak hozzá követelésükhöz, s immár a pár ezer forintos kintlévőségeket sem hagyják veszni. A közjegyzők június elsején vették át az úgynevezett fizetési meghagyások kibocsátásának feladatát a bíróságoktól. A bíróságok néha fél-egy év alatt adták ki a tartozások behajtását lehetővé tevő dokumentumokat, emiatt sokan a kisebb összegű, pár ezer forintos követeléseik beszedéséhez nem is fogtak hozzá.
A közjegyzők új rendszere jóval gyorsabb: az interneten érkezett kérelmeket három, a papíron benyújtott igényeket 15 napon belül intézik el. Így akár negyedéven belül végrehajtás indulhat a tartozásokat ki nem fizetők ellen.
A gyors megoldás sokak érdeklődését felkeltette, magánszemélyek, kis- és közepes vállalkozások, valamint nagy közüzemi szolgáltatók is fordultak már a közjegyzőkhöz. A közjegyzői kamaránál abban bíznak, hogy a gyors rendszer gátat szabhat a körbetartozásnak - ismerteti a lap.
MTI

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









