Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Háromszázmillió forintért vásárol autókat a MAG Zrt.
A Magyar Gazdaságfejlesztési Központ (MAG) Zrt. gyorsított tárgyalásos közbeszerzést írt ki 29 darab, és opcionálisan további 13 darab személygépkocsira nettó 300 millió forint értékben - a felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Az ajánlatkérő új, vagy egy évesnél nem öregebb és 15 ezer kilométernél többet nem futott kocsikat kíván vásárolni. A 29 autóból 22 alsó-közép kategóriás, további 7 pedig felső-közép kategóriás. A további 13 kocsit az ajánlatkérő a szerződéskötéstől számított 15 hónapon belül hívhatja le, amennyiben a szervezeti változások azt indokolják.

Vegyen részt az mfor.hu október közepén megrendezésre kerülő "Büdzsébarát autóflotta" című konferenciáján és partnereink segítségével megtudhatja, hogy milyen költségcsökkentési lehetőségek kerülték el eddig figyelmét.
A nyertesnek az autókhoz vállalnia kell a garanciális- és az általános karbantartási szolgáltatást is.
Nem tehet ajánlatot az, aki nem rendelkezik az elmúlt két évből, évi legalább 15 darab, személygépjármű szállítási szerződéssel, továbbá nem rendelkezik olyan 24 órás assistance szolgáltatással, amelynek keretében képes a meghibásodott kocsit 2 órán belül elszállítani és csereautót adni.
A gyorsított eljárást azzal indokolta a MAG, hogy mint az európai uniós források felhasználásáért felelős egyik közreműködő szervezetnek gyakran kell helyszíni ellenőrzéseket tartania.
A közbeszerzésre október 10-ig lehet jelentkezni. A második fordulóba jutott cégeket erről október 14-ig értesíti az ajánlatkérő. Az összességében legelőnyösebb ajánlat lesz a nyertes, az értékelésnél a vételár, a szerviz óradíj és az alkatrészekből adott árkedvezmény a döntő három tényező.
MTI

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









