Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
GDP: alig estünk nagyobbat a szlovákoknál
Magyarország bruttó hazai terméke 6,4 százalékkal, a naptárhatást figyelembe véve 5,8 százalékkal csökkent 2009 első negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva, derül ki a KSH és az Ecostat közös gyorsbecsléséből.
A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint az előző negyedévhez viszonyítva 2,3 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék, jelentette pénteken a KSH.
Összehasonlításul:a szlovák gazdaság az első negyedévben 5,4 százalékos visszaesést produkált 2008 első negyedévéhez képest - a Bloomberg szerint elemzők előzetesen mindössze két százalékos visszaesést vártak. Tavaly a negyedik negyedévben még 2,5 százalékos növekedést könyvelhetett el északi szomszédunk.
Németországban a GDP az első negyedévben 6,9 százalékkal kisebb volt naptári, azaz munkanap-kiigazítással, mint egy évvel azelőtt. Az elemzők 6,2 százalékos romlásra számítottak.
Az EU-ban a legnagyobb visszaesést Lettország könyvelhette el, amely hétfőn 18 százalékos első negyedbeli GDP-csökkenést jelentett. A második legrosszabb adat az észteké, ahol az első negyedben 15,6 százalékkal volt kisebb a GDP az egy évvel korábbinál, elsősorban az ipar rosszabb teljesítménye és a belső fogyasztás hanyatlása miatt.
Szintén nem áll sokkal jobban a haramadik balti ország, Litvánia, ahol az idei első negyedévben 12,6 százalékkal csökkent éves szinten a GDP.
Menedzsment Fórum

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









