Hat százalékkal növelte utasszámát a Malév



A Malév hat százalékkal növelte utasainak számát tavaly a megelőző évhez képest, ezen belül az üzleti utasoké tíz százalék körüli mértékben nőtt - mondta el Németh Krisztina, a Malév kommunikációs igazgatója.

Legjobb Főnök 2007
Legjobb Főnök 2007

Ki legyen 2007 legjobb főnöke?
Ismerje meg a jelölteket, nyilvánítson véleményt Ön is! Szavazzon!

Az igazgató hozzátette: a légitársaság összesen 3 millió 127 ezer fizető utast szállított 2007-ben menetrend szerint közlekedő járatain.

Leonov Péter, a Malév vezérigazgatója korábban úgy nyilatkozott, hogy a oneworld légi szövetségi tagságnak tudható be a versenytársakét is jóval meghaladó ütemben bővülő utaszám. Azt is elmondta, hogy 2007-et ugyan veszteséggel zárja a légitársaság, ám az üzemi szintű eredmény várhatóan negyven százalékkal jobb lesz a 2006. évinél. Üzemi szinten a cég 2006-ban 10,8 milliárd forint veszteséget könyvelt el.

Arról is beszélt korábban, hogy a vállalat szervezeti átalakítása, a kereskedelmi terület megerősítése eredményeként, valamint a költségcsökkentési lépéseknek köszönhetően az idén várhatóan már 1,5 milliárd forint körülire csökken az üzemi szintű veszteség. A tervek szerint - 2006-hoz képest - az idén nyolcmilliárd forintos bevételi többletet és hétmilliárd forinttal alacsonyabb kiadást várnak.

A flotta átalakítását illetően a hosszú távú Boeing-gépek sorsáról még továbbra sincs végleges döntés, annyi biztos csak, hogy a nyári menetrendben a légitársaság újra közlekedteti torontói és New York-i járatait. A téli menetrendben ezek a járatok nem szerepelnek, mivel az egyik szélestörzsű gépet bérbe adták egy omani légitársaságnak személyzettel együtt. Ez mintegy ötszázmillió forintos pluszbevételt jelent a légitársaságnak.

MTI/Menedzsment Fórum 





Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.