Immár kettőszázadik részénél tart az mfor.hu Mesél a múlt című sorozata. Az ünnepi számban amolyan mixtúráját nyújtjuk az elmúlt éveknek, s a szerző (talán jelen esetben elnézhető neki) néhány személyes élményét is megosztja az olvasóval.
hirdetés
Első cikkünkben a Párizsi Nagyáruház sztoriját elevenítettük föl: a mai Divatcsarnok elődje 1911-ben nyitotta meg kapuit. A pazar luxussal berendezett épületbe betérő vendéget márványoszlopos hall, üveges-tükrös liftek és egy Lotz Károly freskóival díszített terem fogadta. Az alapító, Goldberger Sámuel a sok kicsi sokra megy ősigazsága mentén lett masszív milliomos.
Magam adom
Soha nem gondoltam volna, hogy e 2006. január 21-én indult sorozat eléri a kétszázadik részét. (Ha jobban megnézzük a dátumot, láthatjuk, hamarosan újabb ünnepre nyílik alkalmunk: 2011. január 22-én, szombaton lesz öt éves a Mesél a múlt című folyam.) Nem csak azért, mert úgy éreztem, nincs ennyi, könnyen emészthető gazdasági történet a magyar történelemben, hanem azért is, mert kevéssé hittem, hogy e száraznak tűnő sztorik ily sok embert érdekelnek. Hamarosan azonban kiderült, olvasóink örömmel fogadták az ókortól napjainkig terjedő financiális csemegéket - mi több, rádiókban és tévékben idézgetik egy-egy jól sikerült alkotásunkat. Nem szeretek ígérgetni; annyi azonban bizonyos, ha rajtam múlik, még hosszú évekig, sőt, reményeim szerint évtizedekig élvezhetik a Mesél a múltat. Nem mellékesen pedig érdemes megjegyezni: a múlt ismerete a jövő kihívásaira is segít(het) választ adni, továbbá arra figyelmeztet, hogy az egykoron elkövetett hibákat kár lenne megismételni.
A szerző
Kissé később megemlékeztünk Brázay Kálmánról, akinek apja a szabadságharc leverését követően börtönbe került. Az elszegényedett nemesi család ivadéka fűszeressegédnek állt, majd tanulóévei befejezése után, zsebében háromszáz forinttal 1865-ben Pesten üzletet nyitott. Brázay Kálmán szédületes karriert futott be, s megérte, hogy 1901-ben kastélyában vendégül láthatta I. Ferencz Józsefet, aki nem mellékesen az ő édesapját is börtönbe juttatta.
A Kertész család is érdekes életpályát futott be: a família Nürnbergből jött hazánkba. A nagyapa először Győrben próbált szerencsét, majd átköltözött Kassára. A sportcikk kereskedést 1861-ben Budapesten megnyitó Tódor itt született. A hihetetlen pályát befutó cég a harmincas évek végén ment tönkre.
Egy vesztett háború után és egy gazdasági világválság küszöbén alapította - abban az időben szokatlan módon - két fiatal lány a Teréz körút és a Dohnányi Ernő - akkor Hegedűs Sándor - utca sarkán a ma is meglévő ERMA-t. A szekér nagyon jól futott, s gazdaggá tette tulajdonosait.
Írtunk egy I. világháború előtti sikertörténetről is, amely kereken száztizenkét esztendeje indult: ekkor alapította meg egy olasz és egy felvidéki magyar ember, Dellavalle és Lusztig az önmagukról elnevezett kávé és tea nagykereskedést. Az idők során a cég neve fogalommá vált: ők lettek ugyanis a híres Fiumei Kávébehozatali Társaság - akik nem mellékesen sikerrel vették fel a harcot a Meinllel.
De említhetnénk Rózsa Sándor viselt dolgairól szóló cikkeinket, vagy azt, amelyben a régi, ma már ismeretlen tőzsdecikkeket szemléztük. Ilyen volt például a gubics is. Külön sorozatban emlékeztünk meg a legjelentősebb szocialista nagyvállalatokról, amelyeknek jogutódjai olykor ma is működnek.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!