Határidőre kész lesz az M6 autópálya Pécsig


Az alagútomlás ellenére szerződésszerűen megépül Pécsig 2010. március 31-ig az M6 autópálya, erről biztosította Roland Jurecka, a Strabag SE igazgatótanácsának tagja Szabó Pál közlekedési, hírközlési és energiaügyi minisztert - hangzott el sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.

Roland Jurecka elmondta: a szakértői jelentés ugyan csak szeptember elején lesz készen, de a Strabag rendelkezik azzal a technológiával, amely alkalmas biztonságos alagút építésére. A mostani leállás pedig azért nem lényeges, mivel az ütemtervet jóval megelőzve folytak a munkák - tette hozzá.

A beomlás miatt keletkezett kárt "kétszámjegyű millió dollár"-ban határozta meg, amelynek egy részét a biztosítójuk állja, a másikat - a szerződés szerint - maguk viselik.

A sajtótájékoztatón Szabó Pál miniszter elmondta, hogy az államot mint megrendelőt csak a végső határidő érdekli, és megnyugvással vette tudomásul, hogy azt a Strabag tartani tudja. Kizártnak nevezte, hogy Pécset, Európa majdani kulturális fővárosát ne lehetne megközelíteni autópályán 2010-ben.

Szabó Pál és Roland Jurecka egyaránt kizárta azt, hogy új nyomvonalon vezessék az autópályát. A választott nyomvonal a legkedvezőbb, attól eltérve csak természetvédelmi területen lehetne vezetni az utat.

MTI/Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Mesél a Malév múltjaMesél a Malév múltja

Február 3-án hajnalban, 66 évnyi csaknem folyamatos működés után nem szálltak fel a Malév repülőgépek. A nemzeti légitársaság története 1946 és 2012 között.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 10:27 ] Végre leszállt a Malév - olm
" Zsiday Úr! Elmagyarázná nekem, hogy a Malév 2010. év..."
[ 02:11 ] Malév után következik a BKV? - borosspet
" Ender: (...) Vannak olyan dolgok, amelyeket nem érde..."
[ 2012-02-03 ] Vámosi: ha van mód béremelésre, érdemes a SZÉP-kártyát alkalmazni - Sztrogoff
" Sztrogoff: "Ha üzenni akar az mfor.hu szerkesztőségé..."
[ 2012-02-03 ] Pénteken reggel leállt a Malév - banhegyi
" Orbán csontvázára lenne jó most már rátalálni. Na ne..."
[ 2012-02-02 ] Nem elég öreg a rally, hogy megpusztuljon - tözsdebéka
" Hihetetlen,de jan.9.-e körül fordult át pozítív tart..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.