Hatmilliárdért eladó a Cerbona


Felszámolója új pályázatot hirdetett a május közepe óta felszámolási eljárás alatt lévő Cerbona Zrt. vagyonelemeire, az ingatlanokat, berendezéseket, eszközöket és üzletrészeket összesen nettó 5,685 milliárd forintért kínálják - írta a Napi Gazdaság csütörtökön.

Számoltassa ki, mennyit tud spórolni flottáján!
Számoltassa ki, mennyit tud spórolni flottáján!

Vegyen részt az mfor.hu október közepén megrendezésre kerülő "Büdzsébarát autóflotta" című konferenciáján és partnereink segítségével megtudhatja, hogy milyen költségcsökkentési lehetőségek kerülték el eddig figyelmét.

A meghirdetett vagyonelemek között szerepel például a cég szekszárdi és enyingi telephelye, székesfehérvári extrudálóüzeme, tésztagyára, kukoricamalma, gárdonyi kempingje és faddi üdülője is.

A Cerbona jogelődjét, a Fejér megyei Gabonaforgalmi Vállalatot 1962-ben alapították, az úgynevezett extrudált snackek és a reggeli ételek gyártása 1987-ben kezdődött - emlékeztet a lap. A vállalat 1993 nyarán alakult részvénytársasággá, árbevétele 2007-ben tetőzött: félmilliárdos üzemi eredmény mellett megközelítette a 13 milliárd forintot.

A cégnek később likviditási gondjai lettek, mert piaca szűkült, beruházásait hitelből finanszírozta, végül 2010 novemberében csődöt jelentett, majd 2011 elején kiderült, hogy nem ússza meg a felszámolást - írta a Napi Gazdaság. A székesfehérvári székhelyű társaság hitelezőinek mintegy hatmilliárd forinttal tartozik a lap szerint.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.