Hátrányos helyzetűek a munkaerő piacon is esélytelenek



A regisztrált munkanélküliek száma országos átlagban hat százalékos, míg a roma kisebbség körében ez az arány eléri a hatvan százalékot; a roma népességet sújtó munkanélküliség kezelése évekre való feladatot ad a kormánynak.

Erről Csizmár Gábor, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium politikai államtitkára beszélt csütörtökön Békésen a megyei munkaügyi központ által szervezett roma állás- és képzési börzén tartott sajtótájékoztatón. Elmondta: 2003-as évben a szaktárca, a munkaügyi központokon keresztül roma programokra, vagy zömében a romák elhelyezkedését segítő programokra az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány néhány ilyen célú projektjével együtt 10 milliárd forintot irányzott elő.

Az államtitkár tipikusan a roma lakosság elhelyezkedését segítő lehetőségnek nevezte a kormány által támogatott közmunkaprogramot. Az előző évben az Orbán-kormány mindössze 2,5 milliárd forintot tervezett közmunkára, amelyet a Medgyessy-kormány további 2,5 milliárd forinttal megnövelt - hangsúlyozta Csizmár Gábor. Az idei év áprilisának végéig pedig mintegy 3 milliárd forintot biztosítottak pályázati formába a hét leghátrányosabb helyzetű megye számára, szintén a közmunka programok finanszírozására - tette hozzá.





Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Raiffeisen: jövő héten tovább is gyengülhet a forintRaiffeisen: jövő héten tovább is gyengülhet a forint

A következő héten megjelenő, várhatóan kedvezőtlen makrogazdasági adatok forintgyengítő hatását az ellensúlyozhatná, ha végre leülnének tárgyalni a kormánnyal a nemzetközi felek - derül ki a Raiffeisen Bank heti elemzéséből.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.