Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Hatvan millió euróért eladó a Drakula-kastély
A Nagy Lajos magyar király által 1378-ban építtetett, majd a 17. században a később Drakula grófként elhíresült Vlad Tepes havasalföldi vajda által is használt törcsvári kastély eladó.
60 milliós kilátás
A Brassó (Brasov) melletti műemlék jelenleg Habsburg-tulajdonban van. Az osztrák történelmi család érdekeit képviselő ügyvédi iroda munkatársa, Corin Trandafir elmondta: december nyolcadikán felajánlották megvételre a Brassó Megyei Tanácsnak, de mindeddig nem kaptak választ - adta hírül a Ziarul Financiar.
Amennyiben a törvény által előírt harminc nap elteltével az elővásárlási joggal rendelkező román Művelődési és Kultuszminisztérium részéről sem érkezik érdemi reakció az ajánlatra, a kastélyt hatvan millió euróért bárki megvásárolhatja - tette hozzá Trandafir.
A törcsvári (Bran) kastélyt a román állam 2006. májusában adta vissza az utolsó román királyné, Mária unokáinak, Dominic Habsburg-Lothringen-nek és két nővérének. A közel hetven éves főnemes New Yorkban él és évtizedekig műépítészként dolgozott.

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került







