Havi tízezer forint plusz: egymillió ember lehet 2010 nyertese


Rekordgyorsasággal fogadta el a parlament a 2010-es büdzsé fő számait, így már meg van kötve a kormány keze a jövő évet illetően.

"Hárommillió adózónak érdemben nő a nettó jövedelme 2010-ben, ebből egymillióan évi 120 ezer forintnál többet vihetnek haza pluszban" - hangsúlyozta a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón Oszkó Péter pénzügyminiszter. Emellett a járulék csökkentése a vállalatok számára is komoly tehercsökkenést jelent.

Korábban többen is vitatkoztak a kormány azon kijelentésével, hogy a dolgozók többsége jelentősen jobban jár jövőre, mint idén. A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) néhány hete arról számolt be, hogy az ő számításuk szerint a dolgozók kétharmadának csak minimális, alig érezhető mértékben nő a nettó jövedelme januártól az adóváltozásoknak köszönhetően.

A szakszervezetek szerint a változások csak bruttó 165 ezer forint feletti jövedelem esetében érvényesülnek igazán, többek között ezért szorgalmazzák a minimálbér emelését, ugyanis így szerintük éppen az alacsony jövedelműek járnak rosszabbul, mivel az infláció miatt reálértéken még csökken is a jövedelmük.

Hiánycél: "be van varrva"


Ami a hiánycélt illeti, "a 2010-es költségvetésbe be van varrva a 3,8 százalék, így az már nem változhat" - hangsúlyozta Szollár Domokos. Szerinte a takarékos mellett biztonságos költségvetést fogadtak el, a büdzsé megadja a szükséges támogatást azoknak, akiknek arra szükségük van.

"Az egyenleg most már nem fog változni, csak az egyes fejezeteken belüli átcsoportosítással lehet pluszpénzt irányítani egyes területekre. Azaz lényegében eldöntött, hogy melyik minisztérium mennyiből gazdálkodhat" - hangsúlyozta Oszkó Péter. A szakember hozzátette: a költségvetés készítésekor abból indultak ki, hogy nem lehet az adósságot növelni és az adókat emelni.

Mindezek mellett a kormány számára fontos volt, hogy az idén elkezdett válságkezelés jövőre is folytatódhasson. "A végszavazás november 30-án lesz, a tegnapi nap egy fontos állomás volt a költségvetés számára" - emelte ki a pénzügyminiszter.

Jövőre 3,8 százalékra csökken majd a költségvetési hiány, azaz a több nemzetközi szervezet által felvázolt kockázatok ellenére a kormány tartja magát elképzeléséhez. "Az Európai Bizottság csak a már meghozott intézkedésekkel kalkulál, a tervezett és a folyamatban lévő lépésekkel nem" - mondta el ezzel kapcsolatban Oszkó Péter. A miniszter hozzátette: a szóbeli kommunikációban a Bizottság is megerősítette, hogy a tervezett pályán halad a magyar konvergenciaprogram.

Maradt még tartalék

Korábban az mfor.hu is beszámolt arról, hogy az eredeti költségvetési tervhez képest több területen is engedett a kormány, ezért vészesen fogynak a költségvetés tartalékai. A pénzügyminiszter azonban igyekezett eloszlatni az ezzel kapcsolatos aggályokat, kiemelte, hogy csak a céltaratlékon belül csoportosítottak át pénzt.

"Igen biztonságos, bőséges tartalékokkal indul majd a 2010-es költségvetési év. Az általános tartalék idénhez képest plusz 10 milliárd, a stabilitási tartalék pedig majdnem 100 milliárd forintos lesz. Emellett egy 50 milliárdos kamatkockázati tartalékot is beépítettünk a büdzsébe, ezzel az összes tartalék több mint 200 milliárd forint, ami komoly mozgásteret ad" - hangsúlyozta Oszkó.

Az általános tartalék tehát 47-ről 57 milliárd forintra emelkedik, míg a stabilitási tartalék 20 milliárd forinttal nőtt a tegnapi szavazás során az eredeti tervekhez képest. A miniszter kiemelte, hogy az átcsoportosítással többek között a gyermekétkeztetésre, az egészségügyre és a felsőoktatásra jut több pénz jövőre, mint tervezték.

Beke Károly

Menedzsment Fórum




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.