Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Hazánkba jön a világ egyik legnagyobb alkatrészgyártója
A HI-LEX Corporation japán multinacionális autóipari alkatrész-beszállító második európai üzemének helyszíneként Magyarországot választotta – jelentette be Mike Lewis, a cég európai igazgatója és Kilián Csaba, az ITDH Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. befektetésösztönzési igazgatója sajtótájékoztatón.

48 milliárd forintból épül bioetanol üzem Mohácson
4,5 milliárdos beruházás a tatabányai Sanmina-SCI-nél
Némethné: "Magyarország egyik legkiemelkedőbb, huszonegyedik századi projektjét jelentjük ma be"
Faipari üzemcsarnokot adtak át Vásárosnaményban
Új üzemcsarnokot adtak át a Modine mezőkövesdi gyárában
A magyarországi üzemben speciálisan erre a célra kialakított mérőlaboratóriumot is kialakítanak a külső beszerzésből származó komponensek és a helyben összeszerelt rendszerek ellenőrzésére, illetve Rétságon működik majd a fő komponensek régiós beszerzésével foglalkozó beszerzési központ is. A vállalat jövőbeni tervei között már most szerepel a bővítés, második fázisban 13 ezer négyzetméteren szeretnék kiszolgálni vevőiket.
"A vállalat Port Talbot-i, Dél-walesi európai központja elérte teljes kapacitását, így ahhoz, hogy a HI-LEX további európai növekedése biztosítva legyen, egy újabb, az európai központ irányítása alá tartozó gyár alapítása vált szükségessé" - mondta el Mike Lewis, a HI-LEX Corporation európai igazgatója.
A helyszín kiválasztásakor Magyarországon kívül Csehország, Lengyelország és Románia egyaránt potenciális helyszínként szerepelt, a HI-LEX a régióban összesen tíz helyszínt vizsgált.
A magyarországi helyszín mellett elsősorban a kedvező, központi elhelyezkedés és a németországi autóipari központokhoz való közelség szólt. Ideális Magyarország elhelyezkedése ahhoz is - tette hozzá az igazgató -, hogy elősegítse a vállalat terjeszkedését Közép-Kelet-Európában, valamint Oroszországban.
Kilián Csaba, az ITDH befektetésösztönzési igazgatója elmondta, különösen örül annak, hogy a HI-LEX beruházása a több mint 18 százalékos munkanélküliséggel sújtott Nógrád megyében, Magyarország egyik legelmaradottabb régiójában jön létre. A beruházással sikerül Rétságot bekapcsolni az autóipari véráramba. Azáltal, hogy a cég magyarországi beszállítói bázis kiépítését is tervezi, újabb magyar cégeket szeretnénk a japán autóiparba bevonni.
Az ITDH igazgatója hozzáfűzte, hogy a több mint tíz vállalatnak otthont adó Rétsági Ipari Park a régió legfejlettebb ipari területe: eddig összesen mintegy húszmilliárd forintnyi beruházás valósult meg a parkban, az összes foglalkoztatott megközelíti az 1100 főt, az itt megtermelt áruk 63 százaléka pedig exportra kerül. Az ipari parkban japán, amerikai, holland és német érdekeltségű multinacionális cégek egységei találhatóak.

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került







