Helyén marad a világ legfontosabb sapkája


Az apróbb szivárgások ellenére biztatóan haladnak az olajfogó sapkával végzett kísérletek a Mexikói-öbölben, így továbbra is helyén marad az olajömlést elállító szerkezet. A végleges megoldást az úgynevezett mentesítő fúrásoktól reméli a BP, amelyekre július végén-augusztus elején kerülhet sor. Mfor.hu háttér.

Tovább folyhatnak a tesztek a Mexikói-öbölben az olajfogó sapkával, amelyet még múlt csütörtökön helyeztek az olajszivárgás helye fölé, jelentette kedd reggel a DPA hírügynökség.  "Minden úgy alakul, ahogy terveztük. Minél tovább tart a teszt, annál inkább bízhatunk a megoldás stabilitásában” - mondta Kent Wells, a BP menedzsere.

Egyelőre működik a sapka 

Szintén óvatos optimizmussal nyilatkozott Thad Allen, az amerikai kormány megbízottja. Bár az olajfogó sapka tetején észrevettek egy kisebb olajfoltot, "ez nem kell, hogy komolyabb következményeket vonjon maga után”.  A szakember szerint jelenleg semmi nem utal arra, hogy komolyabb probléma lenne a szerkezettel.  

Mint arról korábban beszámoltunk, az olajfogó sapka segítségével nagyrészt sikerült elállítani az olajömlést múlt hét csütörtökön. Addig naponta 8200 tonna nyersolaj ömlött a tengerbe, ami az Egyesült Államok történetének legnagyobb természeti katasztrófáját okozta.             

Igaz, a mostani megoldás sem tökéletes - így például tisztázni kell, miért szivárog olaj a tengerfenékből a nyílás környékén. "Egyelőre túl sok a megválaszolatlan kérdés" - jegyezte meg az amerikai parti őrség illetékese. 

A végleges megoldást a katasztrófa helyszínén végzendő, július végére-augusztus elejére tervezett tehermentesítő fúrásoktól reméli a BP. Ezek segítségével gyakorlatilag elapasztják a problémás olajforrást, amelyet a biztonság kedvéért felülről iszappal szigetelnek majd le.

Mint ismert, a Deepwater Horizon nevű olajfúró torony április 22-én süllyedt el - a tornyot a svájci Transocean nevű cég üzemeltette, a fúráshoz fűződő jogokkal azonban a BP rendelkezik. Azóta több száz millió liter nyersolaj jutott a Mexikói-öbölbe - az  olajfolt július elején elérte Texas partjait is, azaz már minden, az öbölben partszakasszal rendelkező amerikai tagállam saját bőrén érzi a katasztrófa környezetpusztító hatását.

Bődületes nyereség

A BP világszerte 80 ezer embert foglalkoztat, bevétele tavaly 239,3 milliárd dollár, nyeresége 16,6 milliárd dollár volt. Összesen 30 országban végez kőolaj- és földgázkitermelést, naponta 4 millió hordó olajnak megfelelő mennyiségű energiahordozót hoz a felszínre.

Forrás: MTI

Több mint 40 ezren védekeznek

A BP eddig mintegy 4 milliárd dollárt költött a katasztrófa elhárítására: ebben a szivárgás megállítására indított műveletek, az olajfolt terjedése elleni védekezés és a szennyezés felszámolásának költségei, valamint az érintett amerikai szövetségi államoknak nyújtott anyagi segítség és a kártérítésre fordított összegek vannak benne. 

A végső számla azonban jóval nagyobb lesz ennél: a katasztrófa elhárításának teljes költsége elérheti a 70 milliárd dollárt.

Az MTI jelentése szerint a kárelhárítási munkálatokban több mint 43 ezer ember vesz részt 6470 vízi járművel és több tucat repülővel. Eddig összesen 800 ezer hordónyi (127 millió liternyi) olajos folyadékot gyűjtöttek össze.

Olajégetést 408 alkalommal hajtottak végre, aminek révén több mint 260 ezer hordónyi kőolajat tüntettek el a tenger felszínéről. Az olajfolt terjedését gátló bóják már több mint ezer kilométer hosszú védelmi vonalat alkotnak.

W. B.

Menedzsment Fórum




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.