Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Hemzsegnek a magyar IT-cégek a régiós toplistán
Ebben az évben Magyarország adta a legtöbb céget a Deloitte Fast 50 listájára, mely a térség ötven legdinamikusabban fejlődő technológiai cégét rangsorolja. Hazánk ezen tizennégy vállalattal képviseltette magát, ráadásul a feltörekvő cégek versenyét toronymagasan nyerte egy magyar társaság. A szerdai díjkiosztón az mfor.hu is részt vett.
Lenyomtuk a vetélytársakat (Mfor-montázs) A régió ötvenes listáján idén tizennégy magyar cég kapott helyet, ezzel hazánk adta a legtöbb vállalatot a rangsorba. Néhány évvel ezelőtt még előttünk volt Csehország és Lengyelország, de mára sikerült megelőzni ezeket az államokat, ami azt mutatja, hogy a magyar vállalatok versenyképesek a régión belül.
A Nav N Go a legfeltörekvőbb cég
A feltörekvő cégek listáján 2008-ban toronymagasan a magyar Nav N Go végzett az első helyen, mivel 7838 százalékos növekedést mutatott fel. A cég jövőre lesz öt éves, így 2009-ben már a Fast 50 listán is indulhat, és jó esélyekkel pályázik a vezető helyek egyikére, véli Karli Péter, a Deloitte Pénzügyi tanácsadás üzletágának egyik igazgatója. A cég egyébként tervezi, hogy jövőre a "nagyok" között is megméretteti magát.
Az ötven legdinamikusabban fejlődő vállalat listáján két magyar cég került be az első tízbe: a szoftverfejlesztéssel foglalkozó Alerant Information Technology a negyedik helyen végzett 3677 százalékos növekedéssel, míg az Onlinet Ltd. hatodik lett. Az első helyre - immár sorozatban harmadszor - a lengyel Blue Media szoftvercég került, mely több mint 10 ezer százalékos növekedést produkált.
A jelentkezésnek szigorú feltételei vannak: ahhoz, hogy egy cég felkerülhessen az ötvenes toplistára, legalább öt éve léteznie kell a jelenlegi formájában, éves árbevételének az elmúlt öt év mindegyikében el kellett érnie az ötvenezer eurót, közép-európai országban kell székhellyel rendelkeznie, illetve saját fejlesztésű technológiával kell dolgoznia, vagy jelentős összeget szükséges kutatás-fejlesztésre költenie. A résztvevő cég nem lehet valamelyik stratégiai nagyvállalat leányvállalata sem. A feltörekvő cégek számára a Deloitte létrehozta a Rising Stars (Felemelkedő csillagok) nevű kategóriát, ahol nem feltétel az ötéves múlt, valamint elég évi harmincezer eurós árbevételt felmutatni. Az adatokat a Deloitte szakemberei ellenőrzik.
A két top tízbe került vállalaton kívül további tizenkét magyar céget díjazott a Deloitte, amelyek bekerültek az ötven legjobb közé. Köztük volt a már tőzsdén is jegyezhető Externet Nyrt., mely 450 százalékos növekedésével a 33. helyet szerezte meg. Pórffy András, a cég elnök-vezérigazgatója a díjkiosztón az mfor.hu kérdésére elmondta: először indultak a versenyen.
Gyorsan fejlődik az Externet
"A cég menedzsmentje öt éve működik a jelenlegi formában, így eddig nem indulhattunk volna, de nem is volt meghívás a szervezők részéről. Ezentúl viszont szeretnénk minden évben megmérettetni magunkat a rangsorban" - tette hozzá Pórffy András.
Szerinte az Externet számára fontos távközlési piac ma már más, mint néhány évvel ezelőtt, ezért a cégüket is folyamatos kihívás elé állítja, hogy alkalmazkodjanak a megváltozott körülményekhez.
"Annak volt köszönhető ez a díj, amit az elmúlt néhány évben elértünk: az Externetet Magyarország leggyorsabban fejlődő távközlési vállalatává tettük. A növekedésnek nem voltak igazán komoly áldozatai, növeltük a cég hatékonyságát, és ezt szeretnénk a jövőben is folytatni" - fejtette ki a cégvezető.
Négyezerből ötvenet díjaztak
A legdinamikusabban fejlődő vállalatok számára a Deloitte 1995 óta hirdeti meg globális programját, melyet egy ideje Magyarországon is megrendeznek. A régiós top 50 lista az EMEA-régió (Európa, Közel-Kelet és Afrika) ötszázas listájához kapcsolódik. "Térségünkben idén mintegy négyezer cég jelentkezett a megmérettetésre, ebből díjaztuk a legjobb ötvenet" - mondta Karli Péter.
A Deloitte célja, hogy évente minél több céget vonzzon a verseny, ezért igyekeznek egyszerűvé tenni a jelentkezést, tette hozzá.
Vinnai Balázs, az IND csoport vezérigazgatója kifejtette: cégük 2003-ban nyerte meg a Fast 50-t. Ez mérföldkő volt a vállalat életében, ekkor lett ugyanis ismert a cég; másfél évvel ezelőtt a Euroventures segítségével kockázati tőkét vontak be. A szakemberek elcsábításában és megtartásában is fontosak az ilyen díjak, mivel ma rang az IND-nél dolgozni - fűzte hozzá Vinnai Balázs.
Beke Károly
Menedzsment Fórum

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









