Hernádi: Nem egyesülne orosz céggel sem a Mol


"Értékromboló" lenne részvényesi szempontból a Mol és az osztrák OMV egyesülése, mivel az összeolvadt társaság jelentős vagyoneladásra kényszerülne finomítói, valamint nagy- és kiskereskedelmi szinten egyaránt - mondta a keddi Financial Timesnak a magyar olajipari vállalat elnök-vezérigazgatója.

Hernádi Zsolt szerint a két cég (egyesülés esetén) három országban is csaknem százszázalékos monopolhelyzetbe kerülne, ugyanis "átfedő, és nem egymást kiegészítő" vállalatokról van szó, és ezért kényszerítenék a versenyfelügyeletek a kiárusításra.

Hernádi a londoni gazdasági napilapnak nyilatkozva határozottan visszautasította azokat a híreszteléseket, amelyek szerint a Mol fontolóra venne egy ellenajánlatot valamely orosz cég részéről. A magyar vállalat vezetője szerint az orosz sajtóban megjelent jelentések, amelyek szerint a Lukoil olajcég léphetne fel "mentőangyalként", az ő azon nyilatkozatának félreértésén alapulnak, amelyben azt mondta: a Mol örülne az együttműködésnek egy orosz partnerrel, például a Lukoillal vagy a Rosnyefttyel.

"Jelentős szinergiákat lehetne elérni egy orosz partnerrel, de ez nyilvánvalóan nem vállalati szinten jelentkezne" - idézte Hernádi Zsoltot a Financial Times.

A lap megjegyzi, hogy Hernádit furcsamód egy olyan dokumentum segíti a Mol védelmében, amelyet a JP Morgan befektetési ház vázolt fel "A Mol védelme átvétel ellen" címmel, még 2002-ben. Akkor a bank a magyar cég tanácsadója volt. A JP Morgan most a Molra pályázó OMV-t látja el tanácsokkal.

MTI/Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.