Hernádiék ellen lázadhatnak a Mol részvényesei


Minden bizonnyal a közgyűlés elé kerülhet az OMV 14 milliárd eurós "ígérvénye", ám gyakorlatilag nincs esély annak elfogadtatására, miután a Mol vezetése hevesen ellenzi az osztrák cég kezdeményezését, írta pénteken a Wall Street Journal Europe. A lap szerint a független részvényesek ugyanakkor hallathatják a hangjukat, és akár jogi eljárást is kezdeményezhetnek az OMV ajánlatának megfontolása érdekében.

Sok esélyt nem ad a Wall Street Journal Europe az OMV próbálkozásának pénteki írásában, mivel a Mol a piacon visszavásárolt részvényeit kölcsönadta "baráti" intézményeknek: Vagyis jelenleg a szavazatok több mint 40 százalékát ellenőrzi, és ez elég bármilyen, a 10 százalékos szavazati korlát elmozdítására irányuló kísérlet megakadályozására. Emellett a lex Mol néven ismertté vált jogszabály is a menedzsment szája íze szerint lett megfogalmazva, ami megnehezíti a vezetés megbuktatását.

A Mol részvényesei mégis jól teszik, ha minden lehetséges trükköt kihasználnak a cégvezetés elleni harcban, írta a lap, megjegyezve, hogy az OMV ajánlatának elutasítása a Mol vezetése részéről a gondos, jóhiszemű vagyonkezelés megsértésének tűnik. Az Európai Bizottság előbb-utóbb bizonyára beavatkozik. Addig is, most, hogy az OMV ajánlata az asztalon van, a befektetőknek elegendő lehetőségük van a nyilvánosság és a jog terén a nyomás fenntartására, írta a lap.

Az egyik befolyásos részvényes, a Templeton Asset Management Ltd. elnöke, Mark Mobius már nyilatkozott: az OMV ajánlatának van értelme, mondta a Dow Jones hírügynökségnek. Az OMV szóvivője üdvözölte Mobius megnyilatkozását, a Mol nem kommentálta. - Reméljük, a következő napokban további támogatást kapunk intézményektől, ami lehetővé fogja tenni, hogy leüljünk tárgyalni a Mol vezetésével - idézte az OMV szóvivőjét a Dow Jones péntek reggel. A Templeton Asset Management Ltd.-nek a Molban is, az OMV-ben is van részesedése, de nem tudni, mekkora.

A Molt bizonyosan zavarba hozná a részvényesek lázadása, írta a Wall Street Journal Europe. Habár a csoport független részvényeseinek nincs elég szavazatuk változás kikényszerítésére, részvényesei közgyűléseket azért összehívathatnak, hogy felvilágosítást kérjenek a cég "parkoló" részvényeinek helyzetére nézve, vagy követelhetik, hogy a Mol iránt "baráti" intézmények tartózkodjanak a szavazástól az ügylet kérdésében. És természetesen, ha minden kötél szakad, a befektetők jogi eljárást is kezdeményezhetnek. Mivel az OMV a jelek szerint hosszú távra elkötelezte magát, ez minden bizonnyal megéri a fáradtságot, írta az amerikai lap európai kiadása.

Egy másik elemzés ugyanakkor azt erősíti, hogy a Mol az OMV-nál jobb partnert talált, a Fitch Ratings szakértői szerint ugyanis üzletileg kedvezőnek tűnik a Mol és a cseh CEZ energiaipari csoport együttműködése, igaz kockázatoktól sem mentes.

A legnagyobb európai hitelminősítő megerősítette a CEZ "A mínusz" szintű, elsőrendű hosszú futamú adóskockázati besorolását és az "F2"-es rövid távú osztályzatot. A Fitch emellett "A" előresorolt, nem fedezett osztályzattal látta el a CEZ középtávú, 2 milliárd eurós kibocsátási programját. Az osztályzati megerősítésekhez fűzött elemzésben a Fitch kiemelte a cseh társaság erős pénzügyi profilját, amit robusztus szabadkészpénz-képzés, alacsony adósság és szilárd EBITDA szintű profitmarzs támaszt alá. Emellett a CEZ-nek piacvezető pozíciója van a cseh áramtermelésben, -elosztásban és -ellátásban, a bányákhoz közel telepített, lignittüzelésű erőművei alacsony költséggel dolgoznak, és a cégnek fiatal atomerőművei is vannak, áll az elemzésben.

MTI/Menedzsment Fórum 




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.