Folytatódik a vasutassztrájk, kaotikus lesz a közlekedés


A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) február 25-én nulla órától folytatja a február 1-jén megkezdett, és azóta többször is felfüggesztett határozatlan idejű vasutassztrájkot - jelentette be Gaskó István, a VDSZSZ elnöke vasárnap sajtótájékoztatón. A MÁV figyelmeztetett: a vonatok közlekedése hétfő hajnaltól ismét kiszámíthatatlan lesz.

Gaskóék újrakezdikGaskóék újrakezdik (MTI)

A szakszervezet elnöke emlékeztetett arra, hogy a közvetítő bevonásával is eredménytelenül zárultak eddig az egyeztetések, a munkáltató álláspontja továbbra is változatlan.

A szakszervezet továbbra is azt követeli, hogy a vasutasok kapjanak személyenként nettó 250 ezer forintot a MÁV Cargo privatizációs bevételéből. Továbbá 10 százalék többlet-bérfejlesztést kér a megajánlott 6,9 százalék mellett a kiszervezett MÁV-társaságok, a MÁV-START Zrt., a MÁV-Trakció Zrt., illetve a MÁV Gépészet Zrt. munkavállalói számára.

Gaskó István emlékeztetett arra, hogy a szakszervezetnek a még elégséges szolgáltatásról az 1995. évi sztrájk idején sikerült megállapodást kötnie, ami akkor naponta 450 járat kiszámítható közlekedtetését tette lehetővé. Szerinte ha most nem sikerül megállapodni erről, akkor káosz lesz a vasúti személyszállításban.

VDSZSZ: négyből egy

A sztrájkot egyedül meghirdető VDSZSZ a négy nagy vasutas szakszervezet egyike, amelynek a MÁV-csoport 36 991 munkavállalójából 9400 a tagja. A MÁV Zrt.-nél (tavaly december végi állás szerint, amikor még a mozdonyvezetők és a gépészet dolgozói is odatartoztak) 29 985 munkavállalóból 5863, a MÁV Startnál a 4894 munkavállalóból 2506, a MÁV-Cargónál 2112 munkavállalóból 1031-en tagjai ennek a szakszervezetnek. A MÁV-nál a legnagyobb érdekképviseleti szerv a Vasutasok Szakszervezete, amelynek jelenleg 13.800 aktív tagja van.

Hozzátette: a sztrájk folytatásával követeléseiknek kívánnak nyomatékot adni. A MÁV a tárgyalásokon továbbra is a nincs alku álláspontot képviseli. Szerinte a vasúttársaság vezetésén politikai nyomás van, a szakszervezet kompromisszumos javaslatai ellenére egyetlen egyszer sem változtatott álláspontján, holott a követeléseknek meglenne az anyagi fedezetük.

A szakszervezet szerint a kiszervezett társaságoknál a 10 százalék többlet bérfejlesztés előzetes kompenzáció lenne azért, mert a korábbinál rosszabb helyzetbe kerülnek a munkavállalók a munkaerőpiacon, illetve az új vállalatnál.

A VDSZSZ elnöke megismételte korábbi kijelentését, amely szerint 2005-ben az akkori gazdasági és közlekedési miniszter, Kóka János meghívására tartott megbeszélésen ígéretet kaptak arra: ha a munkavállalók együttműködnek a MÁV átalakításában, illetve a MÁV Cargo privatizációjában, akkor legfeljebb 15 százalék erejéig tulajdonszerzésre kapnak lehetőséget. Mivel a MÁV Cargo privatizációs bevétele várakozáson felül alakult, ezért a dolgozókat is megilleti egyfajta sikerdíj, idézte Gaskó Istvánt az MTI.

A VDSZSZ-sztrájk miatt a vonatok közlekedése hétfőtől kiszámíthatatlan lesz, kényszerű késésekre, járat-kimaradásokra, útvonal-rövidülésekre kell számítani, tudatta lapunkkal közleményben a MÁV.

Mint ismert, a VDSZSZ először február elsején hirdetett sztrájkot, amit aznap délben felfüggesztett, február negyedikén újrakezdett, február 7-én délben pedig ismét megszakított. Ezek után kilátásba helyezte, hogy amennyiben a MÁV nem változtat álláspontján, akkor legkésőbb február 15-én folytatja az akciót. Ezt a fenyegetését azonban nem váltotta be - annak ellenére, hogy a vasúttársaság továbbra sem engedett.
 
Február 15-től végül Herczog László, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálat közvetítőjének részvételével folytatódtak ez egyeztetések. A VDSZSZ ekkor vállalta, hogy öt napig biztosan nem hirdet sztrájkot. A sztrájkmoratórium kedden lejárt, ám a szakszervezet akkor még függőben hagyta a munkabeszüntetés folytatásának kérdését. 

Menedzsment Fórum




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.