Hétfőre változatlan, később emelkedő MNB-kamatot várnak Londonban


Hétfőre egyöntetűen változatlan, később nagyobb valószínűséggel inkább emelkedő, semmint csökkenő magyar jegybanki alapkamatot jósolnak londoni felzárkózó piaci elemzők.

Számoltassa ki, mennyit tud spórolni flottáján!
Számoltassa ki, mennyit tud spórolni flottáján!

Vegyen részt az mfor.hu október közepén megrendezésre kerülő "Büdzsébarát autóflotta" című konferenciáján és partnereink segítségével megtudhatja, hogy milyen költségcsökkentési lehetőségek kerülték el eddig figyelmét.

A JP Morgan bankcsoport citybeli szakértőinek pénteki előrejelzése szerint az MNB monetáris tanácsa hétfői kamatdöntő ülésen nem változtat a 6 százalékos alapkamaton, és - az előző két üléshez hasonlóan - hétfőn is egyhangú kamattartási döntés várható. A ház elemzői ugyanakkor közölték: "valamivel kedvezőtlenebb" a magyarországi inflációra érvényben tartott távlati előrejelzésük, mint a jegybanké. A JP Morgan azzal számol, hogy az idei egész évi átlagos infláció 4,5 százalék lesz, 0,5 százalékponttal magasabb az MNB legutóbbi prognózisánál, és a cég szerint az éves inflációs ütem 2012 egészében is a cél felett marad.

Tekintettel arra, hogy a maginfláció szintén emelkedik - jóllehet elsősorban a feldolgozott élelmiszerek áremelkedésének hatására -, a JP Morgan elemzői kitartanak azon véleményük mellett, hogy az MNB következő kamatmódosítása nagyobb valószínűséggel lesz kamatemelés, mint kamatcsökkentés. A ház távlati prognózisa szerint a magyar jegybanki alapkamat 2011 decemberében 6,25 százalék, 2012 márciusában 6,50 százalék, 2012 szeptemberében 6,75 százalék, 2012 decemberében 7 százalék lesz.

A 4cast szakértőinek pénteki előrejelzése szerint is nagyobb a kockázata egy későbbi MNB-kamatemelésnek, mint ahogy azt jelenleg "széles körben felismerik". A piac - jóllehet csekély eséllyel - továbbra is áraz egy kamatcsökkentést "valamikor a következő hónapokra", ám a 4cast elemzői szerint "nem elhanyagolható" a valószínűsége egy idei MNB-kamatemelésnek.

A ház ezt a véleményét arra alapozza, hogy az alapszintű inflációs dinamikából következtethetően - a legutóbbi inflációs jelentésben szereplő feltételezésekkel ellentétben - nem gyengült a nyersanyag-ársokkok átszűrődése a fogyasztói árakba, csak a folyamat most hosszabb ideig tart, mint a korábbi ciklusokban, tekintettel a lanyha gazdasági aktivitásra.

A 4cast szerint a kockázati környezet - az előző kamatemelések fő vezérlő tényezője - pillanatnyilag nem tűnik aggályosnak, kockázatok azonban továbbra is "bőségesen vannak". A cég elemzői kiemelik, hogy ha a görög válságban "robbanásszerű fejlemények" történnek, vagy a globális kockázati elemek közül bármelyik feszültséget okoz a magyar pénzügyekben, a magyar gazdasággal kapcsolatos "kockázati érzet" ismét kamatemelésre serkentő tényezővé válhat.

A 4cast szakértői szerint igaz azonban az is, hogy a Széll Kálmán Terv megvalósítására irányuló kormányzati erőfeszítések, valamint a külső egyensúlyi helyzet erőteljes javulása védelmet nyújt a magyar befektetési termékeknek.

A BNP Paribas elemzőinek pénteki helyzetértékelése szerint az bizonyos, hogy az MNB hétfőn nem módosítja alapkamatát, és - legalábbis Simor András bankelnök nyilatkozatai alapján - úgy tűnik, hogy a monetáris tanács "nem is siet a mihamarabbi szigorítással". A piac ennek alapján "teljesen kiárazott mindenféle kamatemelési várakozást", ez azonban a BNP Paribas elemzői szerint nincs összhangban "a növekvő inflációs problémával", különös tekintettel arra, hogy a múlt havi inflációs adatsor "meglehetősen erőteljes lendületet" mutatott maginflációs szinten is. A cég szerint ráadásul az inflációs várakozások is gyorsan emelkednek.

Mindezek figyelembe vételével a BNP Paribas azzal számol, hogy az MNB már az idei harmadik negyedévben újrakezdi a pénzügypolitikai szigorítást, tekintettel az euróövezeti jegybank várható további kamatemeléseire is. A Morgan Stanley bankcsoport londoni elemzői szerint a magyar jegybank előrejelzése a következő negyedévekben várható dezinflációról a folyamat irányát tekintve helyes, az inflációs ütem csökkenésének mértékével kapcsolatos várakozás azonban "túl ambiciózus".

A Morgan Stanley saját előrejelzése az, hogy az idei átlagos magyarországi infláció 4,6 százalék, a jövő évi pedig 3,9 százalék lesz. A cég becslése szerint a második negyedév eddigi szakaszában az infláció máris hozzávetőleg 0,4 százalékkal jár az MNB előrejelzése felett. Mindezek alapján a ház londoni elemzői azt jósolják, hogy az MNB következő kamatmódosítása nagyobb valószínűséggel lesz emelés, mint csökkentés, bár a Morgan Stanley szerint az esetleges szigorítást a magyar jegybank valószínűleg csak az év vége felé hajtaná végre.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.