Hetven felett is dolgoznak majd a mai fiatalok



Akár 72 éves korukig is kénytelenek lesznek kereső foglalkozást űzni a mai huszonévesek, a nyugdijrendszerek hatékonyságának romlása, illetve a vállalatok takarékossági lépései miatt.

Akár 72 éves korukig is kénytelenek lesznek kereső foglalkozást űzni a mai huszonévesek, a nyugdíjrendszerek hatékonyságának romlása, illetve a vállalatok takarékossági lépései miatt.

A mai rendszer, miszerint a fizetés 10 százaléka kerül a nyugdíjalapba, nem biztosít majd a jövőbeni időseknek egy olyan anyagi alapot, mint amit a jelenleg nyugállományban levők még élvezhetnek, állitja egy, a BBC Online által idézett nemzetközi tanulmány.

A munkaadói oldalnak számolnia kell azzal, hogy a következő generációk nem tudják majd megteremteni a nyugdijas élet anyagi hátterét. Tovább rontja a mai munkavállalók helyzetét, hogy a vállalatok jelenleg éppen a szociális juttatások és a végkielégités terén hajtanak végre költségcsökkentő intézkedéseket. Egyre kevesebb nyugati cég folytatja azt a gyakorlatot, miszerint a volt munkatársak korábbi fizetésük kétharmadát kapják juttatásként, ehelyett a kevésbé kedvező, de a cég számára biztonságosabb rendszerek lépnek életbe.

A Hewitt felmérése azt mutatja, igen kevés munkavállaló van tisztában a kedvezőtlenebbé váló helyzet veszélyeivel. Egy, ötszáz munkahelyen végzett kutatás szerint a dolgozók 80 százaléka nem érti a nyugdíjbiztositási rendszer lényegét. Eközben a munkáltatók fokozatosan elháritják a juttatásokkal kapcsolatos feladatokat. Kevesen ismerik fel a jelenlegi trend kimenetelét: egy ma 25 éves fiatalnak a számítások szerint 72 éves koráig aktívnak kell lennie, hogy később fizetése kétharmad részére jogosult legyen.

Napjainkban az emberek fele dolgozik 50 év felett, miközben a nyugdíjkorhatárt elérők közül is 9 százalék marad a munkahelyén. Az emberek tizede kíván 60 éves korában visszavonulni, míg egyharmaduk 65 évesen fejezné be a munkát. Meglepő, hogy a megkérdezettek negyede 70 évesen is még dolgozna, 23 százalékuk pedig élete végéig.

Magyarországon a cégek foglalkoztatás politikája folytán nagyon kevés idős embernek van lehetősége dolgozni. A munkáltatók ha egy mód van rá, megszabadulnak 50 évesnél idősebb alkalmazottaiktól. Nem véltelen, hogy az OECD által a napokban közzétett felmérés szerint Magyarországon az 55 év felettiek kevesebb, mint negyede áll alkalmazásban.

(Menedzsment Fórum)





Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.