Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Hiába a gazdasági javulás, sok munkanélküli lesz Amerikában
Az amerikai kormánynak alapvetően sikerült stabilizálni az ország pénzügyi rendszerét és gazdaságát az utóbbi két évben, a magas munkanélküliség azonban aggasztó - állapította meg csütörtöki helyzetértékelésében a központi bank elnöke.

A konferencia témái:
- jogszabályi változások, Hpt. követelményei
- engedélyeztetés folyamata, szakmai követelmények, hatósági vizsga
- közvetítői díj, arányosság elve, jutalék megosztása, elszámolás, továbbszámlázás
- azonosítási kötelezettség, fogyasztókkal szemben tájékoztatás
További információk, és jelentkezés a konferenciára
Ben Bernanke Fed-elnök kifejtette, hogy az amerikai gazdaság immár csaknem egy éve növekszik, de "különösen nehéz kérdésnek" nevezte a munkahelyek szűkösségét, a folytatódó magas munkanélküliségi arányt.
A chicagói szövetségi tartalékbank detroiti központjában tartott előadásában a kedvezőtlen tendenciák között említette, hogy csökkenőben van a kisvállalatoknak nyújtott banki hitelezés. Az összeg 2008 második negyedévében majdnem 700 milliárd dollár volt, míg az idei első negyedévben csak 660 milliárd dollár. Véleménye szerint nehéz megmondani, hogy ebben mekkora szerepet játszott a cégek hiteligényének csökkenése és a szigorúbb banki hitelezés.
Mindenesetre sürgette a pénzintézeteket, hogy a megbízható cégeknek nyújtsanak több hitelt, ennek ugyanis döntő szerepe van a munkaerőpiac javulásában. Szakértők rámutattak: a legtöbb amerikai bank továbbra is kemény feltételeket szab a hitelekhez, jóllehet nem volt erős kereslet az első negyedévben. A vezető bankok némileg enyhítettek a kereskedelmi hitelek feltételein, de csak a nagyvállalatok számára.
Az amerikai hatóságok pénteken hozzák nyilvánosságra a májusi munkanélküliségi adatot. A mutató szakértők szerint, 9,7 százalékra csökkent az áprilisi 9,9 százalékról.
MTI

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









