Jövőre újabb megszorításokra lehet szükség?

nyomtatáse-mail küldésCikk betűméretének csökkentése

Hiába fagyasztotta be a kormány a stabilitási tartalékot, várhatóan így sem lesz tartható az idei évre vállalat 3,8 százalékos költségvetési hiány – olvasható a központi bank szerdán megjelent elemzésében. A szakemberek szerint jövőre újabb megszorításokra lehet szükség, hogy tartani tudjuk a vállalt konvergenciapályát.

A tartalékok zárolásával együtt is 4 százalék körül lehet a költségvetés hiánya 2010-ben, jövőre pedig újabb megszorításokra lehet szükség, ha az új kormány is kitart majd a hiánycél mellett.

Törékeny lehet az exportpiacokon indult fellendülés

„Az exportpiacok javulása a tavaly novemberben jósoltnál erőteljesebb volt az utóbbi hónapokban, ez jelentett támaszt a magyar gazdaság számára is” – vázolta fel Virág Barnabás, az MNB inflációs jelentését elkészítő elemzőcsoportjának vezetője a jelentés szerdai bemutatásán.

A szakember ugyanakkor kiemelte: a nemzetközi piacok kedvező hangulatában vannak arra utaló jelek, hogy ez a kilábalás továbbra is törékeny lehet. „A tavaly bejelentett gazdaságélénkítő intézkedések, például a roncsprémiumok kipörgése visszavetheti az elsőre kedvezőnek tűnő konjunktúrát” – emelte ki Virág Barnabás. Az MNB elemzője szerint láthatóak olyan jelek, hogy a hazai autóipar is részesedhetett az európai roncsprémiumokból, így ezeknek a programoknak a vége a magyar ipari termelésre is negatív hatással lehet.

A belső kereslet ugyanakkor továbbra is alacsony maradhat, amit a hitelezés szigora is erősít. Novemberben az elemzők még arra számítottak, hogy az év végén enyhül majd a bankok szigora, azonban a jelek szerint ez 2010 második felére tolódik el.

A fenti folyamatok miatt a kormánnyal összhangban a jegybank is 0,2 százalékra javította előrejelzését a magyar gazdaság idei visszaesését illetően a korábbi 0,6 százalékról. „Véleményünk szerint 2010 közepén indulhat el a gazdaság növekedése, de érdemi bővülésre majd csak 2011-ben számítunk” – emelte ki az MNB elemzője. Az inflációs jelentésben a jövő évre egyébként 3,4 százalékos növekedést prognosztizálnak a szakemberek.

Nem kell megijedni a magas inflációtól

Sokaknak negatív meglepetést okozott a januári 6,4 százalékos inflációs adat, az elemzők többsége ennél alacsonyabb adatra számított. A jegybank elemzői szerint elsősorban a nyersanyagárak emelkedése és a szabályozott árak januári emelése okozta az infláció elszállását. Emellett a fogyasztói kosár súlyozásának megváltozása is a pénzromlás ütemének emelkedése felé mutat.

„A gyenge belső kereslet ugyanakkor továbbra is árleszorító hatással van, 2011-ben várhatóan már a 3 százalékos cél alatt lesz az infláció” – emelte ki Virág Barnabás.

A szakember szerint a középtávú infláció szempontjából elsősorban a piaci szolgáltatások árváltozása lehet lényeges, azon a téren pedig kedvezőnek látszik a kép, hiszen a szolgáltatók a korábbinál kisebb mértékű áremelés mellett döntöttek, ez pedig támogathatja az alacsony infláció kialakulását.

Próbálnánk megtakarítani, de nem sikerül

A fogyasztásban továbbra sem látszanak a fordulat jelei, a kiskereskedelemben várhatóan tovább folytatódik a tavaly kezdődött kedvezőtlen trend.

„A válság előtt a magyar háztartások jövedelmük 90 százalékát fogyasztásra fordították, ezen a téren jelentős alkalmazkodás volt megfigyelhető, mostanra az arány 85 százalék környékére csökkent” – vázolta fel Virág Barnabás. Az MNB szakembere szerint az látszik, hogy az emberek egyre többet próbálnak megtakarítani, emellett a háztartások jövedelmi pozíciója is rosszabb lehet a korábban vártnál, ami elsősorban az egyéb bevételek elmaradásának köszönhető.

A vagyonadó eltörlése és a családi pótlék adóztatásának megvétózása emelik a lakossági jövedelmeket, javítják a lakosság jövedelempozícióit. A vagyonadó miatt megmaradó 50 milliárd forint várhatóan nem a fogyasztásban, hanem a megtakarításban jelentkezik majd – vélik a jegybank elemzői.

„A munkaerőpiacon várhatóan idén is folytatódik majd az alkalmazkodás, javulhat a vállalatok profithelyzete, ugyanakkor a profitok tartósan alacsonyabbak lehetnek, mint a válság előtt” – hangsúlyozta Virág Barnabás.

Beke Károly



Budapest öt legdrágább eladó lakása

Tévedés lenne azt hinni, hogy a válság miatt eltűntek a drága ingatlanok a fővárosi piacról - éppen ellenkezőleg, most van csak kínálat igazán, ráadásul a gyengébb kereslet miatt még sokszor jelentős alkura is van lehetőség. Körképünk betekintést enged a főváros legdrágább lakásaiba.

Budapest öt legdrágább eladó lakása

.
hirdetés
Komoly károkat okozhatnak a halogató munkavállalókKomoly károkat okozhatnak a halogató munkavállalók

Sok munkavállaló próbál kibújni a nehéz vagy kellemetlen feladatok teljesítése alól, ám ez a cégek számára sokszor okoz veszteséget. A vezetőknek észlelni kell ezeket a hibákat, és át kell segíteni a beosztottakat a halogatás csapdáján.

.
Olvasói sarok
[ 2010-07-29 ] Jön az első leminősítés a tárgyalások megszakadása után? - kecsop
" végülis Viktor is ezt mondja: „Lesznek még leminős..."
[ 2010-07-29 ] Vizsgálná az energia kiskereskedelmi árát a GVH - Michael Knight
" A beszélgetés megnézhető-meghallgatható a http://www..."
[ 2010-07-28 ] Már az iWiW nyakában lohol a Facebook - Kacsa951
" Mindkét oldalt használom. Valamiért a facebook nekem..."
[ 2010-07-28 ] Üzlet képekben: Mini karácsonyi csomagolás, és sétáló hűtő - Laposka
" Én azt nem értem hogy jött ide a mi Vikink :DD Amú..."
[ 2010-07-28 ] Öt év alatt 3500 milliárd: jövőre kezdhetünk törleszteni - yanktank
" Persze hogy van pénz. Egyszerű számítással kiszámolh..."
További témák >>
hirdetés
.