Hiába az export és az ipar - Csalódást okozott a magyar gazdaság


A várt egy-két százalék helyett a naptárhatás kiszűrésével csak 0,8 százalékkal tudott nőni a magyar gazdaság a második negyedévben - közölték péntek reggel. Az igazán rossz hír, hogy negyedév/negyedév alapon mindössze stagnálásra voltunk képesek. Az elemzők szerint a neheze csak az év második felében jön, várhatóan tovább lassul majd a gazdaság. Mfor.hu-háttér.

A KSH és az Ecostat gyorsbecslése szerint hazánk bruttó hazai terméke 1 százalékkal, a naptárhatás kiszűrésével 0,8 százalékkal nőtt a második negyedévben 2009 hasonló időszakához viszonyítva. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint tavalyhoz képest mindössze 0,1 százalékos a növekedés, 2010 első negyedévéhez képest pedig stagnált a GDP.


Az ipar és az export sem húz ki a bajból?

Az elemzők számára pozitív meglepetést okozott az első negyedéves 0,1 százalékos növekedés, hiszen a többség még 2 százalék körüli visszaesésre számított. Azt már akkor is lehetett tudni, hogy elsősorban az ipari termelés javulása és az export húzta a magyar gazdaságot, ez folytatódott a második negyedévben is.


A második negyedéves adat viszont inkább a pesszimista elemzőket igazolta, hiszen a többség egy-két százalék közötti növekedésre számított.

Áprilisban az ipari termelés 9,7 százalékos növekedést mutatott, ezen belül főleg az ipari export növekedése volt jelentős. Eközben a külkereskedelmi egyenleg 526 millió eurós többletet mutatott az év negyedik hónapjában, ami 131 millió euróval volt magasabb a 2009 hasonló időszakában tapasztaltnál.

Májusban az ipari termelés növekedése tovább gyorsult, éves szinten 13,7 százalékkal termelt többet a hazai ipar, mint egy évvel korábban. Ebben az alacsony bázis is szerepet játszott, hiszen 2009 tavaszán rendre 20 százalék feletti volt a visszaesés az iparban. A külkereskedelmi mérleg 428,8 millió eurós többlettel zárt májusban, azaz továbbra is erősen húzott az export.

A második negyedév utolsó hónapjában az előzetes adatok szerint 12,6 százalékos volt az ipari termelés növekedése, azaz továbbra is gyorsuló ütemben bővült a hazai ipar. A külkereskedelmi mérleg eközben 567 millió eurós többletet hozott.

Az ipar és a kivitel kedvező hatásai mellett a szakemberek rendre felhívják a figyelmet arra, hogy a belső fogyasztás továbbra is csak az éledezés jeleit mutatja. A kiskereskedelmi forgalom még a második negyedévben is rendre 4-5 százalékos visszaesést produkált éves szinten.


A neheze még hátravan

Az mfor.hu által csütörtökön megkérdezett elemzők abban is egyetértenek, hogy az idei év második felében csökkenhet a gazdasági növekedés üteme. "Már az első negyedévben is látszott, hogy az ipari termelés növekedése elsősorban a készletfeltöltésnek volt köszönhető. Egyelőre nem látom, hogy ha ez véget ér, akkor mi húzhatja majd a gazdaságot, így könnyen lehet, hogy az év második felében negyedév/negyedév alapon negatív számokkal kell majd szembesülnünk" - mondta ezzel kapcsolatban Németh Dávid, az ING szakembere.

Az elemző hozzátette:Európában a megtorpanás jelei látszanak, ez pedig óhatatlanul hatással lesz a magyar gazdaságra is. Hasonlóan vélekedik Keszeg Ádám is, a Raiffeisen Bank szakembere szerint nagyjából egy százalékos bővülés várható éves szinten is.

A jövő évet illetően Németh Dávid kicsivel pesszimistább, mint a kormány és a jegybank, kicsivel 3 százalék alatti növekedést vár 2011-re. Az elemző szerint ez akkor változhat esetleg pozitív irányba, ha valóban lesz adócsökkentés 2011 elején, ahogy a kormány tervezi, hiszen akkor az embereknek több elkölthető pénzük marad, ami a belső fogyasztást is lendítheti.

Beke Károly

Menedzsment Fórum




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.