Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Hiány van képzett informatikusokból hazánkban
A magyar informatikai szektort a munkaerő túlkínálat és a hiány egyszerre jellemzi, de mindent összevetve mintegy hatezer jó képzett szakember hiányzik a piacról - mondta Fóti Marcell, a NetAcademia oktatóközpont vezetője kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Hozzátette: a becslések szerint mintegy nyolcvanezer informatikai szakember dolgozik Magyarországon, de ebbe a kis cégek rendszergazdái is beletartoznak.
Ugyanakkor például az ide települő és itt működő multinacionális cégek speciális ismeretekkel rendelkező dolgozókat keresnek, ám belőlük nincs elég, mert kevés úgynevezett kemény informatikai képzettségű diákot bocsát ki a magyar oktatási rendszer.
A cégvezető kifejtette: problémát okoz az is, hogy a kis- és közepes cégek alig oktatják, képzik tovább munkatársaikat, miközben a multiknál ez előírás. Ennek hátterében részben az is meghúzódhat, hogy informatikai oktatóközpontok gyakorlatilag csak Budapesten működnek.
A NetAcademia tanfolyamaira tavaly mintegy hatszáz informatikai szakember járt, akik a képzés végén hivatalos nemzetközi vizsgát is tehettek. A tervek szerint az idén mintegy kétszer ennyi szakembert képeznek az akadémián.

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









