Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Hiányosságok a hazai humánerőforrás-gazdálkodás szemszögéből
Az idei év során egy felmérésben megkérdezett 271 hazai HR szakember saját bevallása szerint legsúlyosabb problémának a munkatársak motiválását, illetve ennek kezelhetőségét látja, míg 87 százalékuknál egyáltalán nem foglalkoznak a munkatársak elégedettségének vizsgálatával.
A felmérés különlegessége, hogy a hazai HR-piac erősségein és fejlesztendő területein túlmenően a súlyos hiányosságokra is rámutatott. Így a megkérdezett HR-esek saját bevallása szerint is komoly problémát jelent a vállalatok számára a munkavállalók –indokolt, vagy éppen indokolatlan- nagyarányú hiányzása, a munkaerő kiesése. A válaszokból kiderült, hogy 20 százalékuknál e kérdéssel nem foglalkoznak, további 8 százalékuk pedig kifejezetten nehezen kezelhető területnek véli e munkaügyi problémát.
A válaszadók majdnem egynegyede szerint teljesen hiányzik az emberierőforrás-menedzsmentből a béren kívüli juttatások rendszere és szintén hasonló az aránya azoknak, akik problémásnak vélik az egyébként a munkaerő-piaci versenyképesség szempontjából kulcstényezőnek számító béren kívüli juttatások kezelését. Érdekes adat, hogy ennél jóval magasabb, 37 százalékos azon HR-esek aránya, akik a bérezési politika alakításának terén problémákkal küzdenek, miközben a szakértők meglátása szerint ez a fókuszpont alapvető forrása a munkaügyi konfliktusok kialakulásának és esetleges eszkalálódásának.
Az Országos HR Benchmark Felmérés eredményei megerősítették, hogy a hazai HR-piacon még mindig nem tapasztalható kellő dinamizmus a változásokat illetően. A szervezeti kultúra és a szervezeti változások kezelése a megkérdezettek negyede szerint abszolút mértékben hiányzik a cégpolitikából, egyharmaduknál pedig létezik ugyan, de komoly problémákkal küzd. Releváns alapmotívuma lehet ennek a kérdéskörnek, hogy a munkáltatók 11 százalékánál egyáltalán nem követik nyomon a ledolgozott, vagy éppen túldolgozott munkaidőt és hasonló a hányada azoknak, akik ezt a szempontot nem tudják kellőképpen kezelni annak ellenére, hogy alapvetően a legtöbb munkáltatónál az idő alapú bérezés a preferált bérezési forma.
A „minden mindennel összefügg” elvét jól mutatja a szervezeti kultúra, illetve a munkaidő figyelmen kívül hagyásával párhuzamosan kimutatható meglehetősen gyenge munkaerő-megtartási képesség. „A felmérésben résztvevők 34 százaléka érzi úgy, hogy munkáltatójának még van mit tenni e területen. Néhány vállalkozásnál azonban teljesen hiányzik a munkáltatók tudatos törekvése a munkaerő megtartására” – állítják a felmérést végző szakemberek.
Bár a munkavédelem és egészségvédelem alapvető munkáltatói kötelesség, amelyet jogszabályok is támogatnak, ennek biztosításán szintén lenne még mit erősíteni a hazai szervezeteknek. A megkérdezett HR-esek 13 százalékánál a munkavédelem, 20 százalékánál pedig az egészségvédelem hiányzik teljes mértékben a cégvezetők által kitűzött HR-fókuszpontok köréből.
A fenti adatokat nézve nem csoda, hogy a munkatársak fejlesztésére még ennél is kevesebb figyelemmel tekintenek a cégek. És hogy ezek után mennyire fókuszpont a hazai munkáltatóknál az elégedett munkavállaló? A megkérdezettek 32 százalékánál „egyáltalán nem jellemző szervezetükben a dolgozói elégedettség felmérése”, további 31 százalék megítélése szerint pedig komoly hiányosságokkal küzd a szervezet ezen a téren - lenne tehát min javítani.
Garai Katalin

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









