Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Hidegen hagyja a magyart a munkahelyi zaklatás
Rosszabb a helyzet Magyarországon a nemi esélyegyenlőség terén, mint az összes többi közép-kelet-európai országban, de számos ázsiai illetve afrikai ország is megelőz minket az ENSZ 2006-os Gender Gap indexe alapján. A világszervezet tanulmányából kiderül, hogy hazánkban a nők ugyanazért a munkáért a férfiaknak járó összegnek átlagosan csupán 52 százalékát kapják. Az intézményi szintű politika pedig nemigen lép fel a szexuális zaklatással szemben.
Az ENSZ 2006-os Gender Gap ("Nemi esélyegyenlőségi") Indexe alapján Magyarország a középmezőnyben van: a vizsgált 115 ország közül az 55. helyet érte el. A világszervezet mutatója azt méri, hogy milyen a nők férfiak közti egyenlőség a következő négy kategóriában: gazdasági részvétel és lehetőségek, oktatási eredmény, egészség és túlélés, részvétel a politikai döntéshozásban. A régi EU-tagállamokon kívül Magyarországot megelőzi az összes többi közép-kelet-európai ország és számos ázsiai, illetve afrikai állam is - hangzott el a Tudományos és Technológiai Alapítvány által szervezett sajtótájékoztatón.
Magyarország az összesített eredmények alapján a Világgazdasági Fórum listáján Oroszország (49.) után áll, de Kína (63.) és Brazília (67.) előtt. A sor elején nem meglepő módon Svédország található, ahol a nők "esélye" a férfaikénak 80 százaléka, majd Norvégia, Finnország, Izland és Németország követi, míg a lista végén Nepál, Pakisztán, Szaúd-Arábia és Jemen áll. A jelentés szerint némiképp meglepő eredmények is születtek: a Fülöp-szigetek hatodik helyezésével az egyetlen ázsiai ország az első tízben, míg az afrikai országok legjobbika a Dél-afrikai Köztársaság (18.) lett.
Tudta-e, hogy szőke nő először 1919-ben kezdett el dolgozni a Wall Street-en? És hogy ki volt a híres New York-i tőzsde első női brókere? Helen Hanzelinnek hívták, és 1943-ban, mindössze 18 évesen lépte át a Wall Street-i épület kapuját. Mindkét hölgyet a világ egyik legnagyobb befektetési bankja, a Merrill Lynch alkalmazta. Az amerikai vállalat San Francisco-i irodája 1949-ben befektető tanácsadói tréninget indított nőknek, a kezdéskor 800 nő jelent meg kígyózó sorokban az épület előtt. Ez év elején pedig egy újabb lehetőséggel bővült a családbarát szolgáltatások köre a cégnél: manhattani főhadiszállásán saját gyermekfelügyeletet nyitott, ahova 6 hetes és 3 éves kor közötti gyermekeket vihetnek a dolgozók.
Kevesebb a nő a politikában
A négy fő dimenzió közül a nők gazdasági részvételét illetően a 48. helyen végeztünk, oktatási területen a 49-ek vagyunk. Kiemelkedően kevés nő vesz részt a politikai döntéshozatalban, eredményünk csupán a 82. helyre volt elegendő. 2004-ben az Európai Tanács tagországok listáján Magyarország (Oroszországgal holtversenyben és az uniós tagok közül egyedül Máltát megelőzve) a 33. helyen állt, a nők aránya a nemzeti parlamentekben 9,1 százalékos volt. Az első helyen Svédország állt 45,3 százalékkal, a másodikon Dánia 38 százalékkal.
Férfiuralom a menedzserek között
Hazánkban a nők ugyanazért a munkáért a férfiaknak járó összegnek átlagosan csupán 52 százalékát kapják, a vizsgált országok közül ezzel a 95. helyen állunk. A tanulmányból kiderül, hogy a munkaerőpiaci részvétel a magyar nők esetében az 59. helyre volt elegendő. A jogalkotók, vezető tisztségviselők és menedzserek között a nők aránya Magyarországon relatíve magas (52 százalék), ebben az alindexben a 22. helyet szerezte meg az ország. A szakértő és tudományos területen dolgozó nők száma ugyanakkor 56 százalékkal magasabb a férfiakénál, ezen a terülen Magyarország az élen jár.
Hadas Miklós, a Corvinus Egyetem Gender kutatóközpontjának társigazgatója elmondta, hogy bár kedvező irányba tartó változások történtek a közelmúltban, büszkeségre nincs okunk. Az intézményi szintű politika kevéssé lép fel a szexuális zaklatással szemben, egy 7-es skálán mindössze 2,5-ös osztályzatot sikerült elérnünk. Továbbra is megoldatlan kérdés a családon belül a nők elleni erőszak jogi és rendőrségi kezelése.
A KSH és a Szociális és Munkaügyi Minisztérium évente megjelenő Nők és férfiak Magyarországon című kiadványára utalva elmondta, hogy továbbra sem túl kedvező a nők helyzete Magyarországon. Például míg a felsőoktatásban a nők részvétele 54 százalékos, addig az egyetemi tanárok között kevesebb mint nyolc százalék a szebbik nem képviselője. A férfiak sikeresebbek a munkaerőpiacon is, hiszen a vezető pozíciókat még mindig többnyire a férfiak szerzik meg. Jellemző az üvegplafon jelenség: a nők képzettebbek, több nyelvet beszélnek, mégis nagyon nehezen jutnak el a felsőbb szintekre, a vezetők között a nők aránya 35 százalék körül mozog.

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került







