Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Hódított a munkahelyi Norbi-show
Több mint hétszázan vettek részt idén a második "Közösen-könnyebben" életmódváltó munkahelyi csapatversenyen, amelynek keretében fél év alatt próbáltak minél többet javítani fittségükön a kollégák. Az mfor.hu Heti Hármas sorozatában a szervező Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) mellett résztvevő cégeket kérdezett a tapasztalatokról és magáról a versenyről.
Fekete KrisztinaFekete Krisztina dietetikus, az OEFI munkatársa:
- Az OEFI és az Egészségesebb Munkahelyekért Egyesület által másodszor meghirdetett életmódváltó, munkahelyi csapatverseny célja az volt, hogy a versenyzők egészsége, közérzete kedvező irányba mozduljon el a közösen elsajátított "életmódváltás" segítségével.
Az első megmérettetéshez képest pozitív tendencia, hogy a mostani versenyen már nem csak irodai dolgozók és nagy multik vettek részt (esetükben jobban jellemző az odafigyelés az egészségre), hanem több szférából érkeztek jelentkezők.
A mostani, 2007-ben kezdődött programon 87 munkahely 101 csapatának több mint hétszáz versenyzője vetélkedett több megyéből és a fővárosból. Sajnos volt, aki időközben feladta: a csapatok közel harmada kiesett, azaz nem jelent meg a végső mérlegelésen. Végül is 69 együttes 496 tagja érkezett be a finisig.

A versenyzők összesen 588 kilogrammtól, azaz több mint fél tonna testsúlytól, átlagosan pedig több mint egy kilogrammtól szabadultak meg. A legnagyobb testsúlycsökkenést elérő versenyző a záró mérlegelésen 17,6 kilogrammal nyomott kevesebbet, mint a verseny elején. A legnagyobb testzsírszázalék-csökkenést elérő versenyző eredménye 16,9 százalékkal volt kevesebb az elején mérttől. A derékbőségükből összesen 2446 centimétert veszítettek a résztvevők. A legnagyobb csökkenést elérő versenyző eredménye 21 centiméter volt. A résztvevők csípőmérete 2200 centimétert mérséklődött, a rekordot az egyik versenyző 23 centiméterrel érte el.
Az életmódváltó program fittségi indexét egy matematikai képlet segítségével kaptuk meg: a teljesített másodperc alapú időeredményből, a célba érés pillanatában számolt pulzusszámból és a testtömeg-indexből, valamint az életkorból számítottuk ki. Ez alapján alakítottuk ki a végső sorrendet.
A résztvevők mindenképpen nyertek a versennyel, hiszen a jobb fittség jobb közérzetet eredményez, emellett a munkahelyek is jól jártak: egy jobban teljesítő csapat, a kevesebb hiányzás, a kedvezőbb légkör, a tökéletesebb belső kommunikáció és az erősödő munkatársi kapcsolatok jobb teljesítményhez vezetnek.
Magyarországon még hosszú út előtt állunk, ami a munkahelyek egészségtudatosságának erősítését illeti. Ugyanakkor látni kell, hogy nem csak pénzkérdésről van szó, hiszen a cégek odafigyeléssel, szervezettséggel sokat tudnak tenni az egészség érdekében.
Az elsődleges tennivaló, hogy a munkaadókkal fel kell ismertetni: a munkavállaló akkor tud többet dolgozni, ha keveset betegeskedik.
Mi is azt szeretnénk elérni ezzel a programmal, hogy okos táplálkozással és mozgással minél többen javítsanak közérzetükön - és ezzel a munkáltatók és a dolgozók egyaránt jól járnak. Természetesen szeretnénk folytatni ezt a hagyományt, és újabb versenyt hirdetni, hogy minél több munkavállaló fogjon hozzá az életmódváltáshoz.

Székács ÉvaSzékács Éva, IBM - HR Process Support:
- Elsősorban azért vettünk részt ebben a versenyben, mert úgy gondoltuk, hogy közösen, egy munkahelyi csapattal talán könnyebben megy majd az életmódváltás, mint egyedül. Természetesen motivált a fődíj is, ami egy wellness hétvége volt. Mindegyikünk próbálkozott már korábban is különböző fogyókúrás módszerekkel több-kevesebb sikerrel, s szerettünk volna még több információt gyűjteni az egészséges életmódról, táplálkozásról, testmozgásról. Az elmúlt félév során sikerült ilyen információkat szereznünk a heti "Közösen-Könnyebben" hírlevelekből. Egyébként mi már az előző programra is beneveztünk, így adott volt az ötlet, hogy újból megmérettessük magunkat.
A fogyás végül is sikeres volt: öten összesen 38 kilót adtunk le. A csapat legeredményesebb férfi tagja 17 kilótól, legeredményesebb női tagja pedig 13 kilótól szabadult meg.
Cégünk, az IBM ISSC Kft. a dolgozók egészségének védelmében - azon túl, hogy támogatja az alkalmazottakat az ilyen típusú programokban való részvételben - számos más módon tesz: például kedvezményes fittness lehetőséget biztosít munkavállalói számára, valamint tavaly egy "Egészségnapot" ("Health day") szervezett, ahol a munkavállalók orvosokkal és dietetikusokkal konzultálhattak, akik felmérték egészségi állapotukat.
Szerintünk a munkáltató számára is előnyös, ha odafigyel a munkavállalók egészségére, hiszen az egészséges munkaerő többet és jobban dolgozik, illetve betegség miatt nem hiányzik a munkahelyéről.
Orbán EnikőOrbán Enikő, az MTV munkatársa:
- Minden ember vágya, hogy egészséges legyen, mindig a legjobbat hozza ki magából. Ugyanakkor együtt minden könnyebb, fontos a támogatás a gyengébb pillanatokban, amikor hajlamosak vagyunk minden erőfeszítésünket feladni. Ilyenkor számít a csapatmunka, a lelkesedés és az odafigyelés. Segít a célunk elérésében, hogy tudjuk, számítanak ránk, nem hagyhatjuk cserben a többieket.
A versenyen az Országos Egészségfejlesztési Intézet meghívására vettünk részt, és nem bántuk meg. Csapatom személyes eredményeiről nem tudok nyilatkozni, hiszen az adatlapokat diszkréten kezelte mindenki, de annyit elmondhatok, hogy erősségünk a fittségi indexünk nagyfokú pozitív változása volt, és néhány kilótól is megszabadultunk. Sikerült elindulnunk egy jó úton.
Ha a munkavállalónak jó a kedve, hangulata, nem stresszes, fitt, egészséges és tud koncentrálni a munkájára, akkor nincs kiesett munkaidő, és valószínűleg jobb, teljesebb, magasabb színvonalú minőségi munkát végez. Ez jó a munkáltatónak is, ráadásul könnyebben tud együtt dolgozni a főnök és beosztott.
A verseny és az, hogy nyertünk, megerősített abban, hogy nem szabad halogatni az életmódváltást, emellett biztatást adott a folytatásra is. Fontos az értékrendcsere: átgondolni a fontossági sorrendet, és előtérbe helyezni a mozgást, az egészséges ételek fogyasztását és a mindennapi stressz kezelését.
A Magyar Televízió igyekszik odafigyelni a dolgozók egészségére: például idén áprilisban lett úgynevezett nemdohányzó intézmény. Rendszeresek a családi sporthétvégék is, amelyeket az egyik kolléganőnk szokott szervezni. A szerkesztőségeknek saját focicsapatai is vannak.
Ami az egészségmegőrzést illeti, májusban egy egészségnapon vehettek részt az MTV munkatársai. Különböző szűrővizsgálatoknak vethettük alá magunkat (vérnyomás-, vércukor-, testtömeg-index mérés) emellett ki lehetett próbálni az irodai masszázst, illetve egy olyan műszer is rendelkezésre állt, amely segít a dohányzásról leszokásban. Mindemellett alma- és bioital-automaták is találhatók a vállalatnál.
Kovács Zita

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









