Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Hogy csípjünk meg tuti albérletet?
A nyár vége hagyományosan az albérleti szezon egyik kiemelt időszaka. Elsősorban az egyetemisták és főiskolások érdeklődése miatt pörög ilyenkor a piac, de mellettük mások is keresnek, így gyakran nem egyszerű ideális lakás találni. Íme a Lakásmustra ötletei.
Megfelelő bérlakást találni legalább olyan nehéz, mint egy jó randit. Általában számos elvárást támasztunk a lakás kinézete, felszerelése, a környék, és persze az ár kapcsán, miközben számtalan konkurens elől kell elhalászni a legjobb ár-értékaránnyal bíró otthont. Ha manapság valaki lakáskeresésre adja a fejét már nem a nyomtatott apróhirdetési újságokat bújja, és karikázza be a szimpatikusnak tűnő lakásokat, hanem általában az interneten kezd el keresni. Az ingatlanokra specializálódott oldalak, illetve az apróhirdetési weblapok számtalan lehetőséggel kecsegtetnek. Egy-egy népszerű oldalon azonban sokan fordulnak meg, így a valóban jutányos feltételekkel kínált albérletekről könnyű lemaradni. Vannak azonban olyan trükkök, melyekkel mégis jó lakások érhetők el.
Üdvözlet a kerületben
Nem mindig, de számos esetben jó stratégia lehet, nekivágni annak a kerületnek, városrésznek, vagy néhány utcának, ahol lakni szeretnénk. Így kiderülhet, hogy tényleg jó ötlet-e azon a részen lakást keresni, másrészt, első kézből juthatunk információkhoz.
Egy házfelújítás során például manapság gyakran marad a kivitelezők nyakán egy-egy lakás, amelyet esetenként kiadnak. Ahogy egy szimpatikus házban akár meg is kérdezhetjük, nem tudnak-e arról, hogy van-e kiadó lakás. Természetesen érdemes udvariasnak, előzékenynek lenni a potenciális lakótársakkal, úgy sokkal könnyebb tippeket kapni.
Egy 20-30 lakásos belvárosi társasháznál (vagy még kisebbnél) működőképes a módszer, értelemszerűen egy lakótelepen ez a fajta lakáskeresés nem feltétlen vezet sikerre.
Dolgozzon az ügynök
Az egy-két éve még elkényeztetett ingatlanügynökök manapság sokkal kevesebb lakást adnak el, így a korábban többek által „nemszeretem” feladatnak elkönyvelt albérlet kiadás is népszerűbb lett. Ha pontosan tudjuk, hogy milyen környéken, miféle paraméterekkel rendelkező lakást akarunk, érdemes felkeresni egy ingatlanügynökséget is. Ők általában nálunk jobban ismerik a publikus (internetes hirdetési siteokon is fent lévő) kínálatot, míg a tarsolyukban lehet néhány jó ajánlat.
Adjunk fel mi hirdetést
Akár ingyenes, akár egy-két ezer forintba kerülő hirdetési oldalakra érdemes lehet pontos paraméterekkel megjelölve feltenni, milyen lakást keresünk. Így olyan kiadó lakásokba is bejuthatunk, ahol a tulajdonos bizonytalan, és/vagy bizalmatlan, így azokon az oldalakon, melyeket mindenki néz az ingatlan nem szerepel.
Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ebben az esetben lehetőleg minden olyan információt jelöljünk meg a hirdetésben, melyet lényegesnek tartunk. A leendő lakásunk kapcsán ne csak a városrészt, kerületet, de azokat az utcákat is, melyek szimpatikusak. Ugyanígy a lakás méretét, tagolását, vagy akár még a tájolását is.
Barátok, ismerősök
Kevés olyan ember van manapság, aki nincs regisztrálva valamely közösségi oldalon. Ezeken pedig jó szokás szerint boldog-boldogtalant bejelölünk, az egykori ovónénitől a szomszéd unokahúgán át a "valódi" barátokig. Nekik üzenve elég valószínű, hogy valakinek az ismerőse épp ki akarja adni a lakását, és még az is benne van a pakliban, hogy az "Ica nénire, vagy a Lacikára hivatkozva" le tudunk alkudni valamennyit a lakbérből.

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került







