Hogyan lehet vállalkozó egy egyetemista?


A tapasztalatok azt mutatják, egyre több diák dönt úgy, hogy egyetemi, főiskolai évei alatt vág bele valamilyen vállalkozásba. Van, aki rákényszerül arra, hogy kereső tevékenységet folytasson a tanulmányai alatt, míg mások jövőjük megalapozását látják egy-egy saját cég beindításában.

         (Mfor-montázs)

Sok diák azonban nem tudja eldönteni, hogy mely vállalkozói forma lenne a legelőnyösebb. Másokban felmerül a kérdés, hogy kiválthatja-e egyáltalán a vállalkozói igazolványt az, akinek fennáll a hallgatói jogviszonya?

Utóbbi kérdésre a válasz egyértelműen igen, sőt jó, ha tudjuk, hogy ha a közép, vagy felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatos tanulója, illetőleg hallgatója úgy dönt, hogy vállalkozásra adja a fejét, akkor mindaddig nem keletkezik járulékfizetési kötelezettség, ameddig a diák - közgazdasági kifejezéssel élve - nem realizál vállalkozói kivétet, azaz nem vesz ki keresetet saját célra a vállalkozásából.

Ebben az esetben ugyanis a fizetési kötelezettség alapja a kivét, amely után 9,5 százalék nyugdíjjárulékot, továbbá 6 százalékos egészségbiztosítási járulékot, valamint 1950 forint tételes egészségügyi hozzájárulást kell fizetnie – mindaddig, amíg fennáll a hallgatói jogviszonya.

Játék
http://www.marczibanyi.hu/


Ezúttal a felújított Marczibányi Sportlétesítménybe nyerhet két játékosunk bérletet!

10-ből 7-et 50 ezerért!

Előnyös, hogy vállalkozói szja-t se kell fizetni, még a törvény által előírt jövedelem minimum után sem, legalábbis a tevékenység megkezdése évében és az azt követő évben, amennyiben a tevékenység megkezdését megelőző 36 hónapban nem folytatott a diák egyéni vállalkozói tevékenységet.

Fontos kérdés, hogy mikor kezdődik és meddig tart a hallgatói jogviszony. A jogviszony a beiratkozás napjával (költségtérítéses képzés esetén képzési szerződés aláírásával) jön létre, tudtuk meg az Oktatási és Kulturális Minisztériumtól, és alapesetben addig tart, amíg a hallgató a mintatantervben előírt tárgyait maradéktalanul teljesítette (abszolvált). Jogviszonya az intézménnyel az abszolutórium megszerzésének évében szervezett államvizsga utolsó napjával szűnik meg.

A diákigazolvány lejártának időpontja, amelyre az érintett fiatal a hallgatói jogviszonyának megszűnését követő március 31-éig (a jogviszony I. félévben történő megszűnése esetén), illetve október 31-éig (a jogviszony II. félévben történő megszűnése esetén) jogosult, ebből a szempontból nem mérvadó.

Amennyiben hallgatóként minden eddigi feltételnek megfelelünk, akkor nincs más dolgunk, mint kiváltani az okmányirodában a vállalkozói igazolványt; ehhez ki kell tölteni az odatartozó adatlapot, illetőleg be kell szereznünk egy erkölcsi bizonyítványt, amelynek átfutása körülbelül 2-3 hét. Nagyon fontos a tevékenységi körök kiválasztása a TEÁOR jegyzék alapján, amely az APEH vagy a KSH oldaláról elérhető.

Ahhoz azonban, hogy a vállalkozói igazolványt kézhez kapjuk, igazolni kell a szükséges végzettséget. Ha nem rendelkezik ilyennel a hallgató, úgy az alkalmazottja is igazolhatja azt, ám ezt a lépést nem kerülhetjük ki.

Az okmányirodába a diákigazolványt is vinni kell, de általában kérik a hallgatói jogviszony igazolását is. Az igénylő lapon véletlenül se feledkezzünk el megjelölni, hogy diákok vagyunk! Ha diák például boltot nyitna, úgy a működési engedélyt is be kell szereznie az önkormányzattól, amelynek elintézési ideje körülbelül egy hét.

A vállalkozói igazolvány kiváltása 10 ezer forintba kerül, míg a megszüntetése ingyenes. Az erkölcsi bizonyítványért 2000 forintot kell fizetnünk. Amennyiben a hallgató szívesebben alapít társaságot, akkor ügyvéd segítségével be kell jegyeztetnie azt a cégbíróságon.

Ha pedig a diák nem folytatna rendszeres tevékenységet, úgy érdemesebb magánszámos adószemélyként dolgoznia, tanácsolja Kucsera Edit könyvelő. Ebben az esetben ugyanis a minimálbér után nem kötelező járulékot fizetni. Az adószámot az APEH-től kell kérni, a megfelelő formanyomtatvány kitöltésével.

Menedzsment Fórum 




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
elrejt
 
.