Hogyan reagál a piac az első amerikai gyorsjelentésre?


Tegnap tőzsdezárás után tette közzé az Alcoa alumíniumipari óriásvállalat az elmúlt negyedév gazdálkodásáról szóló számait, melyek minden termékkörben forgalombővülésről, valamint jelentős eredménynövekedésről számoltak be.


 


Tőzsdeklub hírlevél feliratkozás

Profitáljon Ön is!

Szárnyal az arany ára, zuhan az olaj? Kakaót venne, vagy kávét adna el? Üzleteljen az mfor traderrel, és profitáljon az árfolyamok változásából!

mfor trader

Több mint 3 százalékkal esett az Alcoa részvényeinek árfolyama a tőzsdezárást követő kereskedésben, miután a társaság az egy évvel ezelőtti azonos időszakhoz képest 22 százalékos forgalombővülést ért el, amivel a cég 5,96 milliárd dollár bevételre tett szert.
 
A csalódást az okozta, hogy ez némiképp elmarad az elemzők által várt 6,06 milliárd dollártól. A befektetőket az sem vigasztalta, hogy ezzel szemben az eredmény 308 millió dollárra hízott az egy évvel ezelőtti 201 millió dolláros veszteséggel szemben. Ez részvényenként 27 cent profitot hozott a befektetőknek, egy centtel többet, mint amennyit az elemzők zöme várt.


Alcoa Inc. napi / heti:

A technikai kép alapján szinte várható volt a negatív reakció az árfolyamban. Először is a múlt heti kitörés az új lokális csúcsra nem valami kimagasló forgalom mellett ment végbe, csak amolyan átlagossal. Ez már bizonyos erőtlenségről árulkodott, amit tetézett, hogy a gyorsjelentést megelőzően viszont a szokásoshoz képest megnőtt a forgalom, ereszkedő árfolyam mellett, ami a bizonytalanság megugrásáról árulkodott. Ezzel visszatesztelte az árfolyam azt a 17 dollár 75 centes árfolyamszintet, ahonnan a legutóbbi emelkedése elindult.


 
A mai napot azon a 17,20 környéki áron kezdheti, ahová tegnap a piac zárását követően a számok ismeretében taszították a befektetők. Ez megközelíti a 17,15 körüli 20-as mozgóátlagot. Ha ez nem tartaná meg, akkor az alatta húzódó 50-as MA talán tompíthatja az esést, hiszen dráma nem történt, csak egy árnyalattal kisebb lett a bevétel. Igazi támasza a jegyzésnek a most 16,50-nél húzódó emelkedő trendvonal. Ha ez elesik, akkor lehet aggódni az emelkedés folytatását illetően.
 
 
Érdemes egy pillantást vetni a heti bontású chartra is (nagyítás). Itt is fellelhetők azok az árulkodó jelek, amelyek a rali kifulladását mutatták. Legfőképp az erős negatív divergenciát mutató RSI, ami elgondolkodtathatta az Alcoa tulajdonosokat arról, hogy érdemes-e tovább tartogatni a papírt.

Mindezzel együtt nem valószínű egy jelentős áresés bekövetkezése, inkább csak korrekcióra van kilátás. Az ugyanis, hogy a mélypontok egyre magasabban alakulnak ki, miközben az árfolyam vissza-visszatér a 18 dollár körüli szintre azt valószínűsíti, hogy előbb-utóbb sikeres kitörés kíséretében elhagyhatja a sokadszor tesztelt ellenállási szintet.

Tőzsdeklub - Gede Balázs


 


Tőzsdeklub hírlevél feliratkozás



Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.