Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Hosszú távú stratégiai együttműködést kötött a MÁV és az ÖBB
Hosszú távú stratégiai együttműködést kötött a MÁV és az ÖBB osztrák vasúttársaság pénteken Budapesten, a megállapodást Szarvas Ferenc, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója és Christian Kern, az ÖBB holdig igazgatósági elnöke írta alá.
Két szomszédos ország vasúttársaságainak ilyen mértékű összefogása, – amelyet deklaráló megállapodást 2011. december 2-án látta el kézjegyével Szarvas Ferenc és Christian Kern – példaértékű Európában. Az így létrejövő együttműködés javítja mindkét társaság működési hatékonyságát és szolgáltatási színvonalát, a közös fellépés pedig erősíti a társaságok pozícióját, az egyre inkább erősödő piaci versenyben. A tervek megvalósulását nagymértékben elősegítik a két ország kormányának erőfeszítései a vasúti árufuvarozás közlekedéspolitikai keretfeltételeinek javítása terén.
Szarvas Ferenc, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója (j) és Christian Kern, az Osztrák Szövetségi Vasút (ÖBB-Holding AG, a Rail Cargo Hungária Zrt. tulajdonosa) A „Stratégiai Együttműködési Megállapodás az ÖBB-Holding AG és a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. között a vasúti közlekedés és vasúti fejlesztések területén történő együttműködésről” címet viselő dokumentum különböző, pályavasúti személyszállítási, vontatási és gépészeti témában vetíti előre a vasúttársaságok együttműködését. A két vállalatcsoport a Megállapodás keretében az együttműködés koordinálására és értékelésére állandó irányító testületet, valamint a szakterületek irányítására és a további kooperációs lehetőségek feltárására munkacsoportokat hoz létre. Az együttműködés keretén belül már több területen is előkészítettek a szakemberek a szerződéseket.
A MÁV és az ÖBB, a most megkötött együttműködéssel nemcsak a magyar piacon, hanem a teljes délkelet-európai régióban megerősödhetnek, sőt további terjeszkedésüket is elősegíti a megállapodás. Mindehhez Magyarország előnyös földrajzi elhelyezkedése és meglévő vasúti infrastruktúrája is hozzájárul. Az osztrák vasúttársaság a Rail Cargo Austria, valamint leányvállalata, a Rail Cargo Hungária, már rendelkezik a térségben piaci pozíciókkal, a magyar állami vasúttársasággal való együttműködés révén pedig még nagyobb lehetőség nyílik az osztrák fél számára.
mfor.hu

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









