Hullámvasúton a forint: Simor szavaira megint 300 közelében


Folytatja ingadozását a forint: a meglepetésszerű kamattartás után ugyan 303-ig ugrott az euró árfolyama, a jegybankelnök sajtótájékoztatóját követően azonban megint erősödés mutatkozott a piacon, így újra 300-ig húzták a magyar devizát. A befektetők többsége egyelőre az esti Orbán-Barroso találkozótól vár további iránymutatást.

A tegnapi 300 alatti árfolyam után a keddi napot gyengüléssel nyitotta a forint, a nap első felében 301-302 között ingadozott az árfolyam. A délutáni meglepetésszerű MNB-kamattartás után hirtelen 303 fölé ugrott a jegyzés. Azonban a forintgyengülés sem volt tartós, nem sokkal Simor András délutáni sajtótájékoztatója után már csak 300,44 forintot kellett adni egy euróért, ami alig volt magasabb a hétfői szintnél.

A piac most az esti Orbán-Barroso találkozóra vár, a magyar miniszterelnök ugyanis Brüsszelbe utazott, hogy az Európai Bizottság által kifogásolt törvényekről tárgyaljon. A kormany.hu honlap szerint előreláthatólag 17:30 és 18:00 között kezdődhet a kormányfő és a Bizottság elnökének közös sajtótájékoztatója.

mfor.hu




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.