Humánus kirúgásra tanítják a cégeket


Egyre több cég figyel oda arra, hogy minél humánusabban próbálja meg végrehajtani a csoportos létszámcsökkentéseket. A HR Mesterkurzus előadói szerint fontos a megfelelő kommunikáció, a jó időzítés és lehetőség szerint a leépíteni kívánt alkalmazottak tanulásának, elhelyezkedésének segítése.

Kényszerű búcsú (mfor montázs)Kényszerű búcsú (mfor-montázs)

A HR Mesterkurzuson előadást tartó összes szakember egyetértett abban, hogy nem ildomos az ünnepek előttre időzíteni a nagyarányú leépítéseket. Kérdés, hogy ezt a gyakorlatban el tudják-e kerülni: a közelmúltban például az Magyar Televíziónál és a Pantelnél is pont ebben az időben borzolták ilyen intézkedéssel a munkavállalók kedélyét.

A Magyar Televíziónál 2004-ben kezdődött egy reorganizációs folyamat, amely egyebek között abból a célból indult, hogy az elavult, burjánzó szervezeti struktúrát átalakítsák, és a hatékonyságot növeljék. Ennek érdekében elkerülhetetlen volt a munkavállalói létszám csökkentése, amelynek az első hullámára tavalyelőtt került sor két ütemben, nyáron és az év vége felé. Móriczné Zvornik Csilla, az MTV humán erőforrás és a KEM igazgatója szerint az elsődleges feladatok közé tartozott a rendkívül nagy külsős létszám csökkentése, és ezáltal számos bújtatottnak minősíthető munkaviszony megszüntetése: közel kétszáz ilyen szerződést bontottak fel.

Üzemi Tanács: a konfrontáció nem segít

A létszámcsökkentésről szóló tárgyalásokba bevonták az Üzemi Tanácsot is. A korábban inkább konfrontatívként jellemezhető testület a leépítések kezdetekor ragaszkodott ahhoz, hogy a távozóknak minden, a további boldoguláshoz szükséges feltételt biztosítsanak, és foggal-körömmel védték azokat, akik a munkaviszonyuk megszűnése után esélytelenné válnak, például az ötven év felettieket. Mivel ezeket a feltételeket nem látták biztosítottnak, nem írták alá a megállapodást, az elbocsátások viszont megtörténtek.

A tanács ekkor újragondolta működését, és a megállapodás létrejöttére helyezték a hangsúlyt. Kaptak is ezért hideget-meleget, mondván, hogy nem védik eléggé a dolgozók érdekeit. Céljuk az volt, hogy a távozóknak a legjobb feltételeket alkudják ki, és bár nem értek el mindent, számos kedvezményt kiharcoltak.

"Mindenki mutasson a saját környezetében egy embert, aki felesleges” - bár humánus szempontból vitathatónak, de nagyon hasznos módszernek találja ezt a leépítési technikát Kapuvári Gábor, a Magyar Televízió Üzemi Tanácsának elnöke. Szerinte minden szervezeti egységben vannak hanyag, lógós emberek, akik hátráltatják, vagy legalábbis nem segítik a cég működését.

Megtanult jól leépíteni az MTV


A Magyar Televízió 2006-ben a minőségi cserére helyezte a hangsúlyt: olyan embereket küldött el, akik az új struktúrában nem tudták felvenni a ritmust. Ebben az évben több mint ezer fölött volt azoknak a külsősöknek a száma, akiknek megszüntették a szerződését. Elindultak a "belsősítések": közel négyszáz embert vettek fel a külsősök közül.

Egyebek között ez is az oka, hogy a létszámadatok alapján ma kétszázzal több alkalmazottja van az MTV-nek, mint a leépítések előtt. Másrészről bizonyos szakmacsoportok hiányoztak a folyamatok átszervezéséhez és a digitális televíziózás kialakításának megkezdéséhez, így kénytelenek voltak kintről, a piacról behozni szakembereket.

Az idén folytatódó csoportos létszámcsökkentés során továbbra is támogatták a minőségi cserét, emellett kedvezményeket nyújtottak a nyugdíjba vonulóknak és az önkéntes távozóknak. Móriczné Zvornik Csilla szerint a megfelelő kommunikációnak köszönhetően idén nem hagytak olyan rossz szájízt a leépítések a munkavállalókban, mint korábban.

Az MTV hr-igazgatója úgy véli: kezelni kell az ilyen nagyarányú létszámcsökkentés negatív hatásait. Például ha az alkalmazottak félnek a leépítésektől, akkor éveken át stresszes állapotban dolgoznak. Tehát csökkenteni kell, illetve meg kell szüntetni a motiválatlanságot, fontos a bizonytalanság, bizalmatlanság mérséklése, és a tudásvesztés elkerülése (például amikor az idős, tapasztalt munkatársak elmennek). Hozzátette, a létszám-leépítési folyamatnak nincs vége: további elbocsátások várhatóak a köztelevíziónál 2008-2009-ben is.

.



Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.