Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Húsipari cégeknek 13 milliós bírságot osztott az OMMF húsvétkor
Összesen mintegy 13 millió forint bírságot szabtak ki a munkaügyi ellenőrök a húsvéti ünnepekkel összefüggő ellenőrzések során húsipari vállalkozásokra, az ellenőrzött munkáltatók 52 százaléka követett el valamilyen munkaügyi szabálytalanságot a vizsgálatba vont munkavállalók 15 százalékának sérelmére - közölte az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) kedden
Mivel e szabálytalanságok jelentős része súlyos szabályszegésnek minősül, ezért - a kötelező bírságkiszabással kapcsolatos előírások miatt - a jogsértő munkáltatók 4/5-énél róttak ki munkaügyi bírságot a felügyelők.
Megéri a cégeknek is törődni az alkalmazottakkal
Kevesebb halálos munkahelyi baleset volt az év elején
A MÁV Start az Allianz biztosítóval szerződik a munkahelyi balesetre
Csökkent a halálos munkabalesetek száma tavaly
Belerondíthatnak az idilli Apple-képbe
Sok a munkaügyi szabálytalanság a gyorséttermeknél
Az eredmények a feltárt jogsértések ellenére mégis azt mutatják, hogy az ellenőrzésekben érintett húsipari foglalkozatók markáns hányada a szabályos foglalkoztatásra törekszik - állapítja meg az OMMF.
A közlemény szerint a munkaügyi előírások érvényesülését a felügyelők 142 húsipari - húsfeldolgozó vállalkozásnál, 9.579 munkavállalót érintően ellenőrizték. A foglalkoztatás biztonságát pedig 189 munkáltatónál 9.440 munkavállalót érintően vizsgálták a munkavédelmi felügyelők.
A húsipari vállalkozások 91 százalékánál tapasztaltak valamilyen szabálytalanságot a munkavédelmi felügyelők a húsvéti ünnepekkel összefüggő ellenőrzések során, megállapították, hogy a szabálytalanságok a munkavállalók 20 százalékának veszélyeztette valamilyen formában az egészségét, vagy biztonságát.
Az ellenőrzések során kiderült, hogy egyre kevesebb húsipari munkáltatónál és csökkenő számban fordul elő olyan hiányosság, ami valamilyen munkaeszköz, egyéni védőeszköz használatának felfüggesztésére, tevékenységtől való eltiltására adna okot. Az ellenőrzött munkáltatóknál láthatóan eredményesen foglalkoznak a munkavédelemmel, néhány esetben a munkavédelmi hiányosságok a munkavállalók felelőtlenségére vezethetőek vissza, illetve az úgynevezett "munkahelyi vakságra", a napi rutin miatti figyelmetlenségre.
A közlemény szerint e foglalkoztatói körre nem jellemző a munkaszerződés és bejelentés nélküli foglalkoztatás, a szabálytalanságok alig 6 százalékát képezte a feketefoglalkoztatás, amelyek jellemzően a pár fővel működő vállalkozásoknál fordultak elő.A kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) fogalmával - az ellenőrzés tapasztalatai alapján - a munkáltatók többnyire tisztában vannak, ám nagyobb a bizonytalanság a garantált bérminimum megfizetése körül. A munkáltatók közül nem mindenki számára egyértelmű, hogy a munkavállalók részére milyen esetben kell garantált bérminimumot fizetniük. E jogsértések többnyire abból adódtak, hogy a munkáltatók az adott munkakörre vonatkozó képesítési előírást tartalmazó rendelkezéseket nem ismerik.
Hiányosságként jelentkezett még, hogy számos foglalkoztató a munkaidővel kapcsolatos adatokat nem a valóságnak megfelelően, vagy hiányosan vezette, az ezzel összefüggő jogsértés alkalmas a munkaidő és pihenőidő, valamint a rendkívüli munkavégzés leplezésére.
MTI

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









