Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
ICEG: Gyorsul a magyar gazdaság növekedése
Egyedül Magyarország és Románia gazdasági növekedése gyorsulhat az idén 2007-hez képest az Európai Unió új, kelet- és közép-európai tagországai közül, ugyanakkor Magyarország - Észtországgal és Lettországgal - 2009-ig a növekedési rangsor sereghajtói közé fog tartozni az ICEG European Center csütörtökön megjelent negyedéves előrejelzése szerint.
A magyar gazdaság 2008-ban 2,1 százalékkal, 2009-ben pedig 3,2 százalékkal fog növekedni az ICEG szerint. Ez jelentősen elmarad az összehasonlításban résztvevő országok tavalyi hét százalékos és az idei 4,6 százalékosra jósolt növekedési átlagától. Románia gazdasága az idén várhatóan 7,2 százalékkal bővül.
Magyarország gazdaságának bővülését elsősorban az export növekedésével és a költségvetési deficit sikeres csökkentésével magyarázza a kutató központ. A hiány az idén3,8 százalékra mérséklődik, 2009-ben 3,2 százalék lesz a GDP arányában. A hitelfelvétel lassulásától és a belföldi megtakarítások növekedésétől pedig a nemzetközi tőkepiacoknak való kitettség mérséklődését is várja Magyarországon az ICEG.
Az ICEG prognózisa szerint a gazdaság élénkülésének köszönhetően a munkanélküliségi ráta két év stagnálás után 0,4 százalékponttal hét százalékra csökkenhet 2009-ben.
Az infláció csak Magyarországon mérséklődik az elemzésben szereplő országok közül 2008-ban. Az előrejelzések szerint a tavalyi 8 százalékról 6,4 százalékra lassul a drágulás az idén és 4,4 százalékra 2009-ben. A továbbra is magas - az országok átlagában az idén 8,5, jövőre pedig 6 százalékos - áremelkedési ráták miatt Szlovákián kívül az euró mindenki számára "a jövő homályába vész", fogalmaz az ICEG.
A gazdasági növekedés lassulásában ugyanakkor kedvező mellékhatásokat is lát az ICEG. A munkaerőhiány és a bérkövetelések csökkenésével ugyanis könnyebben letörhető a gazdasági teljesítményt jelentősen rontó infláció.

Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





A közszférások bére két és fél éves mélypontra került









